A Nagyszeben–Pitesti autópálya az A1-es Nagylak–Bukarest autópálya (580 kilométer) része. Ez az első olyan gyorsforgalmi út, amely átszeli a Kárpátokat, és Románia területén biztosítja a kelet–nyugati tengely (Konstanca–Nagylak) összeköttetését.
A vg.hu beszámolója szerint eddig döcögősen haladt az építkezés: “Se engedély, se anyag, se ember – összesen alig több mint száz munkás dolgozik a Kárpátokat átszelő autópálya-szakaszon. Egy év alatt mindössze egyetlen kilométert épített meg a török kivitelező, azt is csak félig.”
Most viszont komoly erődemonstrációval mutatja a román Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Vállalat, hogy haladás várható: a Nagyszeben–Pitești autópálya hegyvidéki nyomvonalának részét képező 3-as szakaszán jelenleg 900 ember és 150 munkagép dolgozik.
A román és olasz építőkből álló társulás (Webuild–Tancrad) jelenleg a Cornetu és Tigveni közötti 37,4 km-es szakasz egy 9 km-es részére összpontosít, a teljes építkezés készültségi szintje pedig már meghaladta a 7%-ot.
A munka kiterjed a Poiana-alagút (1,78 km) bejáratainak (portáljainak) előkészítésére is, hogy jövő tavasszal a fúrópajzs megkezdhesse a fúrást.
Az építkezésen már üzembe is helyeztek két, előregyártott elemeket gyártó üzemet, ahol azt az 1400 gerendát készítik el, amelyek a nyomvonalon található hidakhoz, felüljárókhoz és viaduktokhoz szükségesek. A tervek szerint a 3-as szakaszon a munkálatokkal 2028-ig kell elkészülniük.

