Pontosan húsz éve kezdte meg működését a Lamborghini Centro Stile, az autógyártó saját formatervező stúdiója. Ennek a kerek évfordulónak a tiszteletére újabb egyedi modellt tervezet a márka – olyan, erősen korlátozott darabszámban készülő típust, amely a cég működését általában megszabó korlátokat szabadabban értelmezheti, és fejlesztőinek a költségvetés határai helyet a tökéletességre szabad összpontosítania.




Ilyen autó volt annak idején a Reventón (2007), a Sesto Elemento (2010), a Veneno (2013), a Centenario (2016), a Sián (2019) és legutóbb az újraértelemezett Countach (2021).
Most ezt a nagy presztízsű sort folytatja a Fenomeno, amely számos jellemzőjével új rekordot állít a márka életében. A legegyszerűbben értelmezhető a motorteljesítmény és a gyorsulás: a Revuelto hibrid hajtásláncának továbbfejlesztett kiadása 1080 lóerő rendszerteljesítményre képes, a kupé 2,4 mp alatt gyorsul 0-100 km/órára, míg a 0-200 km/óra sprint 6,7 másodpercet vesz igénybe.
Hajtáslánc
A belső égésű motor önmagában 10 lóerővel lett erősebb (825 helyett 835 LE), amit a módosított szelepvezérléssel, és az ebből adódó, megnövelt maximális fordulatszám (9500/perc) tett lehetővé. Ehhez társul az első tengelyt hajtó kettő, valamint a nyolcfokozatú duplakuplungos váltó kimenő tengelyére szerelt harmadik villanymotor 245 lóerős összesített teljesítménye (190 helyett.) A végsebesség maradt „valamivel 350 km/óra felett.” A jármű ugyanúgy képes tisztán elektromos üzemben haladni, mint a Revuelto; a 7 kWh kapacitású akkuval persze nem jutunk messzire, de nem is ez a lényeg, hanem a finom kis sebességű manőverezést lehetősége.
Most, hogy túl vagyunk a motorteljesítmény kötelező körén, lássuk a többi különleges jellemzőt.
Dizájn
A teljesen egyedi kialakítású orr legfontosabb jellemzői a motorsportból átemelt, hatalmas légbe- és kivezető nyílások, oldalról a megszokott, egyenes vonal fut a farig, amelyet a gigantikus diffúzor két szélére biggyesztett, épp csak jelzésszerű, háromágú zárófények határolnak. A kipufogóvégeket fent, középen vezették ki, ez lehet talán az eddigi legnagyobb kipufogóvég, amit láttunk.
A sárfogó nélküli, félig nyitott hátsó kerekek rendkívül agresszív és potens képet mutatnak.
Az aerodinamikai jellemzőket a hatásfok javításának szolgálatába állították, az oldalsó légbevezetések 30 százalékkal hatékonyabban hűtik a motort, mint a Revuelto esetében.
Utastér
Szénszálas kompozitból 3D nyomtatóval előállított műszerfali lébeömlők, a Fenomenóhoz fejlesztett, egyedi kagylóülések, digitális kezelőfelület, és korlátozások nélkül meghatározható belső színvilág: a 29 példányban készülő modell minimálisan újraértelmezve hozza a Lamborghini modern sztenderd vezetői környezetét.
Futómű
A Revueltóból átemelt felfüggesztést minden irányban kézzel állítható, motorsport specifikációjú lengéscsillapítók javítják fel, a szénszálas féktárcsák itt egyedi szerkezetűek, és a bevonatuk is speciális.
Az abroncsokat a Bridgestone fejlesztette, méghozzá virtuális technológiával, ami gyorsabbá és tisztábbá tette a fejlesztési folyamatot. Az ügyfelek választhatnak a normál sportgumik és a versenypályára való, de utcán is legálisan alkalmazható fél-slick abroncsok között.
Szabályozó elektronika
A végére hagytuk a cím magyarázatát: a Fenomeno ugyanis nem csak a legelső olyan Lamborghini, amelyet 6D gyorsulásérzékelővel szereltek fel (ez a jármű három tengelye mentén méri a lineáris, illetve szöggyorsulást), de a legnagyobb újdonság az integrált járműbecslő (Integrated Vehicle Estimator) funkció, amely a rendelkezésre álló adatok alapján képes megjósolni az autó menetdinamikai jellemzőit, és előre ráállítani ezekre a vezérlő és szabályozó rendszereket. A féktávolság például akár 10 százalékkal javítható így, a fékvezérlés pedig kritikus helyzetekben (pl. ívmenet vagy versenypályán a vetőkövekre hajtás) is maximális fékerőt alkalmazhat.
Műszaki adatok
| Méretek | |
| Hosszúság | 5014 mm |
| Szélesség | 2076 mm |
| Magasság | 1161 mm |
| Tengelytáv | 2779 mm |
| Fékek | |
| Elöl | 420×40 mm |
| Hátul | 410×32 mm |
| Hajtáslánc | |
| V12 lökettérfogat | 6498 cm3 |
| Furat x löket | 95 x 76,4 mm |
| Max. teljesítmény | 835 LE @ 9250/perc |
| Max. forgatónyomaték | 725 Nm @ 6750/perc |
| Max fordulatszám | 9500/perc |
| Fajlagos teljesítmény | 128 LE / liter |
| Sűrítési viszony | 12,6:1 |
| Max hibrid rendszerteljesítmény | 1080 LE |
| Erőátvitel | |
| Váltómű | Duplakuplungos sebességváltó, 8 fokozat |
| Hajtásképlet | Összkerékhajtás |
| Menetteljesítmények | |
| Végsebesség | >350 km/óra |
| 0-100 km/óra | 2,4 mp |
| 0-200 km/ óra | 6,7 mp |
| 100-0 km/ óra | 30 m |
| Száraz tömeg / Teljesítmény | 1,64 kg / LE |
Nem csak Sant’Agata Bolognesében készülnek félelmetes V12-esek, hanem Maranellóban is:







