Legyártotta 13 milliomodik, hálózatról tölthető villamosított autóját a kínai BYD, amelynek Magyarországon is vannak érdekeltségei. Ezt a darabszámot a világon eddig egyetlen más gyártó sem tudta produkálni – a Tesla jelenleg 8,5 millió körül jár, a Toyota 2024 végén lépte át az egymilliót.

A 2003-ban alapított kínai autógyártó kezdetben szimpla benzinmotoros járműveket állított elő, első plug-in hibridjüket, a lírai nevű F3DM-et 2008-ban, első villanyautójukat, az e6-ost egy évre rá hozták forgalomba. A cég 2020-ig gyakorlatilag csak hazai piacra termelt, és állami dotációkkal tartotta magát felszínen, az utolsó években a központi támogatás megcsappanása miatt a megszűnés is szerepelt a lehetséges jövőképek között.

13 fotó

Változást az innovatív, helytakarékos és nagy energiasűrűségű Blade akkumulátor 2020-as, majd egy új generációs járműplatform 2021-es bevezetése hozott. Ezzel egy időben nyitott a nemzetközi piacok felé a BYD, és 2022-től teljes teljesen a villamosított (plug-in hibrid és akkumulátoros) elektromos modellek fejlesztésére és gyártására összpontosít. A Wikipédia információi szerint az azóta eltelt három teljes évben (2022–2024) a cégcsoport különböző márkái 8,8 millió járművet adtak el.

13 évbe telt, hogy elérjük az első egymillió autót, de aztán a nyolctól a tízmillióig már csak nyolc hónap, most pedig már minden második-harmadik hónapban újabb egymillióval gyarapodunk” – mondta idén áprilisban Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke.

Nem egészen háromnegyed évvel ezelőtt még csak 10 millión állt a számláló, a cégnek 8 hónap elég volt ahhoz, hogy eljusson a 13 millióhoz. Az idei év első fél évében több mint kétmillió autót készített, ennek szűk egynegyedét exportálta a cég.

Ömlenek a kínai autók, itt vannak a friss számok 6

A tizenhárom milliomodik autó egy Yangwang U7 prémium nagy autó volt, amivel elvileg hamarosan Európában is találkozhatunk.

A BYD Magyarországon 2017 óta gyárt elektromos buszokat, de komoly fejlesztésekben gondolkodnak: bár a villanyautó-piac beszűkülése miatt a szegedi személyautó-gyártás a tervezettnél később indulhat be, ez elvileg nem befolyásolja a cég európai tervezőközpontjának tervezett Magyarországra költöztetését.

Elvileg három autó készül majd Szegeden, ezek közül a legújabbról alább olvashatsz: