A Forma-1-es Belga Nagydíj legnagyobb felzárkózását mutatta be Lewis Hamilton, aki a saját bevallása szerint is gyengén sikerült időmérő edzés után csak a 18. rajtkockából vághatott neki a 44 körös távnak, melyet végül hetedikként fejezett be, miután a száraz pályás gumikra váltásnál sokat nyert a korán megejtett kiállásával.

Miközben csapattársa, Charles Leclerc már az ötödik dobogóját ünnepelhette, a hétszeres világbajnok az idén még csak sprintfutamon tudott a legjobb háromban végezni, így nem volt különösebben elájulva a kármentésétől.

„Szeretem az ilyen versenyeket, ahol egymást érik a kihívások, és át kell verekedned magadat a mezőnyön” – értékelte a futamát a Sky Sports F1-nek. „Valahogy így kezdődött az életem a Rye House-ban. Volt egy nem túl jó gokartunk, amivel mindig hátulról rajtoltunk. Erre emlékeztetett ez a futam, viszont a csapat nagyszerű munkát végzett.”

F1: Ritkaság, Hamilton egy véleményen van Verstappennel 2

Hamilton 11 pozíciót javított a rajthelyéhez képest, mégsem elégedett. (Fotó: Bradley Collyer/PA Images/Getty Images)

„Ugyanakkor csalódott vagyok, mert nem zártunk nagyszerű hétvégét. Összességében felejthető volt, de legalább szereztem néhány pontot és legyőztük a Mercedest” – idézte Hamilton szavait a Motorsport.com. „Nyilvánvalóan nem lehet mindig mindent jól csinálni, és sok minden közrejátszott a pénteki és a szombati napban, de végső soron rajtam múlt.”

„Most, hogy minden változtatást eszközöltünk, már sokkal jobban ismerem az autót, és sokkal magabiztosabb is vagyok.”

Hamilton kitért arra is, hogy csak 80 perces várakozás után indulhatott el a futam. Max Verstappennel egyetértésben a Ferrari versenyzője azt mondta, feleslegesen vártak a rajttal ilyen sokáig. „Folyton azt kiabáltam, hogy készen állunk. Azt hiszem, túlreagálták az előző futamot, amikor azt kértük, hogy ne indítsák újra túl korán a versenyt, mert rosszak voltak a látási viszonyok” – nyilatkozta a 40 éves versenyző.

„Ezen a hétvégén a másik végletet vitték túlzásba. Nem volt szükség a gördülőrajttal sem, legalábbis én mindenképpen állórajttal indítottam volna. Főleg a végén, amikor szinte már száraz ív is volt a pályán, vizet is alig vertünk fel.”

Max Verstappen nyilatkozata a témában a Vezess cikkében olvasható el: