Kevés dolog tudja úgy felhúzni az embert az autópályán, mint amikor valaki hátulról rátapad, majd idegesítően villog, hogy „tűnj el előlem, mert én sietek”. Ezek az önjelölt versenyzők nemcsak a közlekedés biztonságát veszélyeztetik, de az autós társadalom idegeit is rendre próbára teszik.
Egy magyar férfinél azonban betelt a pohár – de ahelyett, hogy dühöngött volna, inkább “tollat” rántott. Egy frappáns, humoros versben fogalmazta meg véleményét a tolakodó, levillogós sofőrökről, akik az autópályát versenypályának nézik, és mindenkit félrelöknek, aki „csak” a megengedett sebességgel halad.
A rövid költemény az interneten futótűzként terjed, de ha megnézed, te is megérted majd, hogy miért.
Óda az autópálya császáraihoz:
@taxinhaz Óda az autópálya császáraihoz 👑😡 #autó #autópálya #kresz #vers #kamion ♬ eredeti hang - Nagy Zsolt - TAXINHÁZ
Le a kalappal Zsolt, még sok ilyet lássunk, halljuk tőled!
Egyébként jogilag egyértelműen fogalmaz a KRESZ a követési távolság betartásával kapcsolatban: járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, ami elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött meg lehessen állni, még akkor is, ha az hirtelen fékez.
Az általános nézet szerint az terjedt el, hogy az előttünk haladó jármű mögött akkora követési távolságot kell tartani, amennyit járművünk két másodperc alatt megtesz. De honnan jön ez a két másodperc?
Bár különböző képességekkel és reakcióidőkkel rendelkezünk, átlagosan egy másodpercig tart, amíg felismerjük, hogy az előttünk haladó jármű fékez, azaz féklámpái felvillannak, rálépünk a fékre, és a fékhatás érvényesülni kezd. Ez az úgynevezett reakcióidő.
A második másodpercre a tényleges fékezés megvalósulásához, a vészhelyzet elkerüléséhez van szükség, ideértve annak a kompenzálását is, hogy az eltérő tulajdonságú gumiabroncsokban, fékrendszerekben és autónk műszaki állapotában is jelentős eltérések lehetnek.
De a legalább két másodperc követési távolság tartása azt jelenti, hogy nagyjából biztonságban vagyunk.
Persze kivételek is vannak, mert aki szeszes italt, vagy bódító hatású szert fogyasztott, extrém módon fáradt, vagy éppen a “mikro alvás” állapotában van, annál a két másodperces szabály természetszerűleg borul.
Olvasnál még hasonló verses kontentet? Az alábbi hirdetés akkor neked szól:

