Fernando Alonso ugyan nem ért célba a Forma-1-es Miami Nagydíj sprintjén, mégis fontos szereplő volt, ugyanis lényegében ő – illetve a miatta pályára küldött biztonsági autó – döntötte el a győztes személyét. Az Aston Martin spanyolja azonban úgy érzi, másképp is főszereplője lehetett volna az eseményeknek: akár a legjobb háromba is bekerülhetett volna.

“Őszintén szólva szerintem tökéletes versenyt futottam. Hamiltonnal és Albonnal tartani a lépést kissé logikátlan volt, még a legjobb tízből rajtolni is” – tekintett vissza az eseményekre a kétszeres bajnok.

Alonso szerint az események a stratégia miatt mentek félre. A spanyol már akkor szerette volna lecserélni az átmeneti abroncsokat szárazra, amikor ezt Hamilton is megtette, ehelyett azonban ő volt az egyik utolsó, aki váltott. “Nem álltunk meg száraz gumikért. Sokszor, sokszor kértem a száraz gumikat, de azt gondoltuk, hogy az még nem a jó pillanat.”

“A végén Liam-mel [Lawson – a szerk.] keveredtünk csatába, ami szerintem már másodlagos volt. Nem kellett volna ott lennünk, Hamiltonnal kellett volna harcolnunk a 3-4. helyen.”

Alonso így továbbra is világbajnoki pont nélkül áll a 2025-ös Forma-1-es szezonban, és aligha fogja egységeit gyarapítani azok után, hogy a Miami Nagydíjat csak a 16. helyről kezdheti.