A Ferrari tavaly kötött névadó szponzori szerződést a számítástechnikai és irodai gépeket gyártó HP-vel, az új támogató első ízben a 2024-es Miami Nagydíjon jelent meg az olaszoknál.
Ennek, valamint a Ferrari amerikai jelenlétének megünneplésére kicsit – bár a várakozásoktól elmaradóan – be is kékültek a maranellóiak: a pilóták kék overallt és sisakokat öltöttek, az autón pedig kék sávok és „dísztárcsák” tűntek fel.
Ugyan sokan reménykedtek, hogy az HP beszállása igazán retrós, kék-fehér festést kap egy hétvégére, ez nem történt meg, ám most újra lehet bizakodni, a Ferrari ugyanis a közösségi médiában valami érdekes látványt ígér Miamira: a posztban látható videón pedig a dizájnfolyamatról és több nagyon is kék-fehér részletről villantanak fel képeket.
Egy hetet kell még várnunk, hogy kiderüljön, mit is látunk, hiszen 30-án, azaz a Miami Nagydíjat megelőző csütörtökön jön a leleplezés.
Ahogy feljebb utaltunk rá, volt már kék-fehér Forma-1-es Ferrari: az 1964-es Amerikai és Mexikói Nagydíjon a felügyelőszervezettel való konfliktusa miatt a csapat vörös helyett amerikai versenyszínekben küldte pályára az autóit.

John Surtees az 1964-es Mexikói Nagydíjon a kék-fehér Ferrarival (Kép: Bernard Cahier/Getty Images)

