Kilenc perc volt még a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzéséből, amikor Cunoda Juki falba tette a Red Bullját. A japán pilóta saját hibájának köszönheti korai kiszállását, és el is ismerte, hogy rontott.
“Túlságosan befordultam, megcsíptem a falat belül és megsérült a kocsi” – mondta Cunoda. “Ezt követően nem volt irányításom. Elnézést kérek a csapattól, kár érte, pedig jól alakultak a dolgok.”
“Az időmérős szimulációs kör igen jó volt. A bemelegítés nem volt tökéletes, de eddig minden rendben volt. A hosszú etapon kevesebbet mentem, melyet én okoztam, szóval nem panaszkodhatok. Nem így akartam befejezni, az biztos” – fogalmazott.
Cunodával csapatfőnöke, Christian Horner általánosságban is egyetértett. “Addig a pontig nagyon jól ment. Látjuk, hogy megjön a magabiztossága, a köridejei kezdenek megjönni. Jó látni, hogy a 22-es autó fejlődik” – dicsérte a pilótát főnöke. Még Helmut Marko is inkább pozitívan nyilatkozott a japánról. “Balszerencsés volt, eltalálta belül a falat és onnantól csak utas volt. Remélem nem nagy a kár. A sebesség rendben volt, az ütközés viszont balszerencsés” – fogalmazott a sportigazgató.

