Még ha a pályán nem is, félig-meddig már elkezdődött a 2025-ös Forma-1-es szezon: a hét elején a csapatok eddig példátlan módon, nagyszabású, egész estés show-műsor keretében mutatták be az idei festéseiket.
Az F1 75 nevű esemény apropóját az adta – mint a neve is mutatja –, hogy a sportág az idén ünnepli a 75. születésnapját, ennek megfelelően a két és fél óra során különböző show-elemek szempontjából igyekeztek kitenni magukért a szervezők. Az egyes pontjain már-már gálát idéző szezonnyitó show előtt a versenyzők (és a csapatfőnökök) érkezését sem aprózták el.
Erősebbnél erősebb autók parkoltak le a vörös szőnyeg mellett, az alábbi galériát végiglapozva pedig kiderül, ki mivel érkezett:




Arról itt lehet szavazni, melyik lett a legdögösebb 2025-ös festés a Forma-1-ben:


