A brit Sky Soprts F1 a szezonnyitó Bahreini Nagydíj kapcsán forgatott érdekes szegmenst a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal. A 38 éves angol versenyzőt hazugságvizsgálóra kötötték, úgy kellett válaszolnia – a természetesen nem túl belemenős vagy sértő – kérdésekre. A Mercedes pilótáját egyszer-kétszer füllentésen is érték.

Mint minden szakszerű hazugságvizsgálós kihallgatásánál, Simon Lazenby is először az úgynevezett kontrollkérdésekkel kezdte, az egyszerű, az illető nevére, korára stb. vonatkozó, alapesetben hazugságot nem kívánó válaszok jelentik a bázist, és ha ezekhez képest változik a pulzus, a bőr hőmérséklete, elektromos ellenállása, valamint a verejtékezés, gyanítható, hogy a válaszadó nem mond igazat.

Az első füllentés egyébként már az elején megtörtént, Hamilton tagadta, hogy izgulna, de a gép az ellenkezőjét érzékelte.

Ennél érdekesebb, hogy mindkétszer igaznak tűnt a nem válasz arra kérdésre, hogy hazudott-e valaha a versenymérnökének, a Bonóként ismert Peter Bonningtonnak és a csapatfőnök Toto Wolffnak. Úgy tűnik, Hamilton hiszi, hogy őszinte és nyílt a viszonyuk – ne feledjük, a poligráf nem az objektív igazságot „érzékeli”, csak azt, hogy a válaszoló igaznak érzi-e a válaszait vagy sem.

Részlet a műsorból

A későbbiekben kiderült, hogy Hamilton időnként „ráguglizik magára”, viszont homályos, hogy néz-e realityműsorokat, mert ő tagadta, de a hazugságvizsgáló mást mutatott. Az angol meggyőződéssel vélte, hogy fiatal csapattársa, George Russell gyakrabban félmeztelenkedik, mint ő, ugyanakkor Hamilton őszintén nem irigyli honfitársa fizikumát.

Irigyelni talán nem irigyli, de további kérdésre hiába állította, hogy szerinte szkanderben le tudná győzni Russellt, a poligráf szerint ebben ő maga sem hitt igazán. Más volt a helyzet a főnök, Wolff kapcsán, vele kapcsolatban őszintén biztosra vette a saját győzelmét.

Hamilton később elismerte, hogy szerinte ő öltözik a legjobban, neki van a legjobb divatérzéke a paddockban, és miután a gép füllentést jelzett a válaszára, azt is, hogy valójában szeret a figyelem középpontjában lenni.

Bár nyílt titok, hogy a versenyzők időnként megteszik, Hamilton elsőre nemmel felelt arra, hogy pisilt-e már az autóban, ám miután a poligráf szerint nem mondott igazat, módosított, egy esetet beismert.

Ami kedvenc F1-es csapattársát illeti, a Mercedes-pilóta őszintén kimondta, hogy nem Fernando Alonso volt az, a kérdésre pedig, hogy akkor kicsoda, Valtteri Bottast említette.

Hamilton azt is elárulta, hogy nem szokta újranézni a futamokat, viszont a visszavonulása után valószínűleg követni fogja a Forma-1-et.

Kiderült még, hogy a pilóta jobban élvezi a nyaralást-pihenést, mint a versenyzést, azonban azt is őszintén állította, hogy még nem unja a Forma-1-et. Adta magát a kérdés, hogy addig marad-e az F1-ben, míg meg nem szerzi a nyolcadik bajnoki címét, amire határozott – és igaznak tűnő – igennel felelt, ami a szurkolóinak és a Mercedesnek is jó hír lehet, hiszen Hamilton szerződése idén fut ki, hamarosan dönteni kell a hosszabbításról.