A Red Bull-os Max Verstappen berobbanás óta Hollandia Forma-1-es lázban ég, a pilóta szurkolói ezrével, sőt tízezrével utaznak a különböző helyszínekre, így az elmúlt pár évben vissza-visszatérő téma volt, hogy tető alá hozzanak egy hazai versenyt Verstappennek és szurkolótáborának.
Bár néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, kútba esett a dolog, az elmúlt pár hétben pozitív hírek érkeztek Hollandiából, egy ideje pedig már egyenesen nyílt titok volt, hogy a jövő évben visszatér az 1985-ig összesen 30 alakalommal megrendezett Holland Nagydíj.
Mára hivatalossá is vált a dolog, a Forma-1 vezetése bejelentette, hogy a 2020-as naptárban helyet kap a Holland Nagydíj, a helyszín a zandvoorti pálya lesz, ahogy annak idején is.
A verseny szerződése három évre szól, a névadó szponzor az F1 hivatalos partnereként is aktív Heineken lesz.

“Különös örömünkre szolgál, hogy a Forma-1 visszatér Hollandiába, a zandvoorti pályára” – mondta a Forma-1 vezére, Chase Carey. “Az F1 irányításának átvétele óta mondtuk, hogy szeretnénk új versenyhelyszíneket beemelni, miközben a sportág európai gyökereit is tiszteletben tartjuk. A jövő évben ennek megfelelően lesz egy vadonatúj utcai futam a vietnami fővárosban, Hanoiban, valamint 35 év távollét után visszatérünk Zandvoortba. Az elmúlt években, főként a tehetséges Max Verstappen iránti rajongásnak köszönhetően újjáéledt a Forma-1 iránti érdeklődés Hollandiában, ahogy az látható is a narancsszínű tömegekből a különböző futamokon. Kétség sem fér hozzá, hogy a jövő évben ez a szín uralja majd a zandvoorti lelátókat is.”
Zandvoort. We're coming.
The #DutchGP is back 🇳🇱
See you in 2020 👊#F1 pic.twitter.com/uUfauZ79Em
— Formula 1 (@F1) May 14, 2019