2010.03.29. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

7 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Kiderült, min bukott Vettel

Kulcsszavak: Ausztrál Nagydíj, Sebastian Vettel, Red Bull



A Melbourne-ben a pole-ból rajtoló Sebastian Vettel jó úton járt afelé, hogy senkitől sem zavartatva megnyerje az Ausztrál Nagydíjat, azonban a verseny 26. körében a sóderágyban kötött ki a 13-as kanyarban.

A német a csapatrádión a bal első fék hibájára panaszkodott, azonban a főnök, Christian Horner közvetlenül a futam után nyilatkozva azt mondta, hogy egyelőre nem tudja megerősíteni a fékhibát, amiből egyesek rögtön azt a következtetést vonták le, hogy Vettel a saját figyelmetlenségének köszönhette a vesztét.

A Red Bullnál természetesen megvizsgálták az autót, és igen gyorsan kiderült, hogy mi volt a valódi ok: a bal első kerék rögzítőanyája meglazult és a vibráció szétverte a tartóelemet. "6000 kilométernyi tesztelés alatt egyszer sem történt ilyen" - bosszankodott a csapatfőnök, Horner.

Vettel egymás után két futamgyőzelmet bukott el, hiszen Bahreinben is az élen állt, amíg egy gyújtógyertya fel nem mondta a szolgálatot az autójában és lelassulva csak a negyedik helyen ért célba.

"Nagyon bosszantó, megint egy hiba, pedig Malajziába már 50 ponttal is mehettem volna" - mondta a német.

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 7)

ákos65 - 2010.03.30   10:46

Szerintem Ő lesz a VB az éven. Viszont a REdbull nembiztos. A ferrari pilótái ketten több pontot szereznek szerintem,mint Vettel+Webber.

senga2 - 2010.03.30   07:09

-csakics! Jól beszélsz!

csakics - 2010.03.29   21:41

Eszkecsinánijé!!!!!!!!!!
Erről beszéltünk amikor a 2,5 másodperces kerékcserékre gyurtak a csapatok.
Itt az eredménye.
NO COMMENT.

Wowerman - 2010.03.29   15:53

technikai sport, ez benne van, és kell hozzá egy adag szerencse is, hát az most nekik nincs

senga2 - 2010.03.29   11:55

Úgy szokták mondani a részletekben bújik meg a lényeg. Filléres dolgok voltak a hibák okozói. Elég elképesztő. Nagyon sajnálom, a csapat már tavaly is keményen dolgozott. Talán a következő futamokon siker lesz.

További 2 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Karun Chandhok

Karun Chandhok

Team Lotus

DS4: nagy felt?nés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja ?t. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó