„A kínai márkák agresszív újautó-árazása is lefelé nyomhatja a használt autók árait, hiszen sok esetben egy új kínai modell már hasonló árszinten elérhető, mint egy néhány éves, prémiumabb használt autó” – mondja Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője a Vezessnek, aki ezen felül még két másik okot is felsorol a kedvező irányú változások hátterében.

A használt autók árát alapvetően továbbra is a kereslet és a kínálat alakulása mozgatja, és a legnagyobb hazai autóhirdetéses oldal szerint a kereslet 2026-ban is stabil, „viszont mostanában sok autó került a piacra, ami egyre nagyobb árversenyt hozhat az eladók között”.

Az elektromos autók növekvő kínálata (köztük sok flottából kikerülő példány) szintén az ebbe az irányba hat Koralewsky szerint, így „a következő hónapokban inkább stagnálásra vagy mérsékelt árcsökkenésre lehet számítani az árak szempontjából”.

Nem említi az üzletágvezető, de a múlt évinél sokkal kedvezőbb forint-euró árfolyam is egyértelműen erősíti az ármérséklődési folyamatot. A március végén még 390 forint/euró környéki árfolyam júniusban 350-360 forint között mozgott, márpedig éppen ez az az időszak, aminek a beszerzései meghatározzák 2026 nyarán a szürkeimportos autók árait.

„Először a korábban vásárolt autókat értékesítjük, aztán majd piacra kerülnek itthon a most vásárolt használt autóink” – mondta tavasszal a Vezessnek egy használtautó-kereskedő, aki aznap – a saját elmondása szerint – 363 forintért vett eurót sok évnyi 400 forint körül mozgó árfolyammal szemben.

Több ok miatt is csökken a használt autók ára 1

Kép: Getty Images

Már most látható és forintosítható a csökkenés

„Jelenleg 5 375 000 forint a kínálati átlagár a Használtautó.hu-n a 2026-os évet tekintve” – állítja az üzletágvezető, ami több évnyi látványos drágulás fordulatot jelent a hazai használtautó-piacon. Még tavaly is emelkedtek az árak, úgy tűnik, idén megtört a folyamat.

2026 (1-8.hó) 5,37 millió forint
2025 5,5 millió forint
2024 4,52 millió forint
2023 4,31 millió forint
2022 4,66 millió forint
2021 3,98 millió forint
2020 2,78 millió forint

Összesen 105 ezer személyautót hirdetnek jelenleg a legnagyobb használtautós oldalon, ennek az 52,1 százalékáért ötmillió forintnál kevesebbet kérnek a járművet áruba bocsájtó tulajdonosaik.

„A kínálat 28,3 százalékát a 2,5 millió forint alatti autók adják, 23,8 százalék tartozik a 2,5–5 millió forintos, 24,4 százalék az 5–10 millió forintos árkategóriába, míg a 10 millió forint feletti járművek aránya 23,1 százalék” – mondja Koralewsky Márk.

Több ok miatt is csökken a használt autók ára 2

Kép: Getty Images

A legkeresettebb autók jelenlegi átlagárai

Szerkesztőségünk kérésére összeállította a Használtautó.hu a legfrissebb kínálati átlagárakat arról a húsz modellről, amelyek iránt 2026. augusztus 1. és 12. között a legtöbb lekérdezés érkezett.

Eszerint a legtöbbek által keresett Opel Astra a második legolcsóbb ebben a listában mindössze 1,6 milliós átlagára, jellemzően idős és gyenge minőségű autókból álló kínálatot jelenthet ez a szám. Ráadásul ennek a modellnek valamelyest csökkent is az átlagára a két évvel ezelőtti összeghez képest (1,69 millió volt az átlagára 2024-ben), ahogy a harmadik Ford Focusnál is mérséklődött az összeg (ráadásul nagyobb mértékben, 2,62 millió forint volt két éve).

Velük szemben a legmagasabb átlagára a BMW X-sorozatába tartozó SUV-oknak van jelenleg a legkeresettebbek között.

1 OPEL ASTRA 1 645 000 Ft
2 VOLKSWAGEN GOLF 3 502 000 Ft
3 FORD FOCUS 2 127 000 Ft
4 SUZUKI SWIFT 1 701 000 Ft
5 SKODA OCTAVIA 4 400 000 Ft
6 VOLKSWAGEN PASSAT 3 766 000 Ft
7 OPEL CORSA 1 778 000 Ft
8 TOYOTA YARIS 2 987 000 Ft
9 BMW X SOROZAT 12 390 000 Ft
10 BMW 3-AS SOROZAT 4 339 000 Ft
11 KIA CEE’D 3 892 000 Ft
12 AUDI A4 3 309 000 Ft
13 TOYOTA COROLLA 4 659 000 Ft
14 BMW 5-ÖS SOROZAT 5 961 000 Ft
15 VOLKSWAGEN POLO 1 687 000 Ft
16 FORD FIESTA 1 637 000 Ft
17 HONDA CIVIC 3 279 000 Ft
18 FORD MONDEO 2 725 000 Ft
19 MERCEDES-BENZ E-OSZTÁLY 7 572 000 Ft
20 AUDI A3 3 291 000 Ft

A listában szereplő modellek átlagéletkora jellemzően bőven tíz év feletti, a legnagyobb részük sima benzines, és sima dízel, de a jó hír, hogy az eladásra kínált hibridek árcéduláin is láthatóak kedvező változások.

Több ok miatt is csökken a használt autók ára 3

A hibrideknek is csökken az átlagára, és az elektromosoknak is

Évtizedes és a dízelbotrány után felgyorsult tendencia a sima benzines és a sima dízel személyautók számának csökkenése a szalonok kínálatában, ezzel párhuzamosan a mild-, a full-, és a plug-in hibridek szaporodása, ami némi késéssel ugyan, de átterül a használtak piacára is.

Csökken a számuk, de vannak még régivágású autók, és takarékosak

Több listában felsoroljuk a legkisebb fogyasztású sima benzines, és a legszerényebb étvágyú sima dízel személyautókat. Nem kell szégyenkezniük a hibridekkel szemben az egyszerűbb hajtásláncuk ellenére sem.

Több ok miatt is csökken a használt autók ára 4

Az ilyen-olyan elektromos rásegítéssel üzemelő használt személyautók szaporodásának látványos jeleit látni 2026-ban, a Használtautó.hu-n például 41,4 százalékkal-kal nőtt irántuk a kereslet az év első nyolc hónapjában (22 ezer érdeklődés), miközben az átlagáruk a bőségesebb kínálat hatására 3,4 százalékkal 10,2 millió forintra mérséklődött.

A tisztán elektromos modellek iránti érdeklődés 22 százalékkal bővült idén (26 ezer megkeresés), itt bár egyre nagyobbak az autók árában jelentős szerepet játszó akkumulátorok, komolyabbak a hatótávok és összességében jobbak a járművek, egyértelműen pozitív, hogy a két évvel ezelőtti 10,83 millió forintos átlagárhoz képest (2024 egész éves adat), idén az első nyolc hónap kínálati átlagára 10,46 millió.
A tíz legkeresettebb villanyautó átlagárai idén:

1. Tesla Model 3 9,455 millió forint
2. BMW I-sorozat 10,346 millió forint
3. Tesla Model Y 13,128 millió forint
4. Hyundai Kona 7,398 millió forint
5. Nissan Leaf 4,547 millió forint
6. Kia Niro 7,988 millió forint
7. Volkswagen ID.3 7,535 millió forint
8. Renault Zoe 4,225 millió forint
9. Dacia Spring 4,171 millió forint
10. Hyundai Ioniq 5 11,504 millió forint

Egy évet nézve a legnagyobb átlagár-csökkenés a Tesla Model Y-nál látható (mintegy 1,5 millió forint), majd az utánpótlás nélkül kiöregedő Nissan Leaf következik 500 ezres csökkenés), de közel ennyivel mérséklődött a Model 3 kínálatának átlagára is.

Ellenben növekedett a BMW I sorozatánál a meghirdetett használt személyautók átlagára, fokozatosa bekerülnek a kínálatba új és drága modellek is a korosodó i3-asok közé.

Lemérték a villanyautók rejtett fogyasztását, az eredmény meghökkentő

Képzeld el, hogy tankolsz a benzinkúton, de 10 literből 1-2-t direkt a tank mellé locsolsz. Számos villanyautónál ez a valóságot takarja, csak árammal.

Több ok miatt is csökken a használt autók ára 5