2010.03.28. 09:45

Szöveg: Baka Gábor

159 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Csata csata hátán!

Kulcsszavak: Jenson Button, eső, McLaren, Ausztrál Nagydíj
hirdetés


Az unalmas szezonnyitó után tökéletes gyógyír volt az Ausztrál Nagydíj, a melbourne-i verseny az elsőtől az utolsó pillanatig izgalmas volt. Eső, előzések, taktikai csata, minden volt, amit kívánhattunk. Jenson Button 2009 után duplázott, a második helyet ragyogó szerepléssel Robert Kubica csípte el, a harmadik Felipe Massa lett.

Az izgalmak már a verseny előtt kezdődtek, ugyanis negyed órával a rajt előtt eleredt az eső. A versenyirányítás a start előtt nedvesnek is nyilvánította a pályát, így a száraz gumis kötelező cserés szabály törlődött, mindenki átmeneti esőgumira váltott. A két Virgin egyébként a bokszutcából kezdte a versenyt, a lotusos Jarno Trullit pedig a rajtrácsról tolták vissza, és el sem rajtolt.

Nagy volt a helyezkedés

A startnál Sebastian Vettel jól ment el, mögötte viszont komoly helycserék folytak: Massa az ötödikről a második helyre ugrott, Mark Webber visszaesett, Button és Alonso összeért az első kanyarban, a spanyol megpördült és a mezőny végére esett vissza. A biztonsági autó is azonnal színre lépett, miután a sauberes Kamui Kobayashi a vizes füvön megcsúszva oldalról felöklelte és kilökte a williamses Nico Hülkenberget. A Toro Rossó-s Sebastien Buemi ugyanitt búcsúzott.

Michael Schumacher szintén a mezőny végére került, miután kiment, hogy lecserélje az első kanyarban letört első szárnyát.

A safety car az 5. körben engedte el a mezőnyt, a következő körben Webber visszavette a 3. helyet az ügyetlenkedő Massától, de a futam egyik kulcsmomentuma a kör végén jött, amikor Jenson Button kockáztatott és az intermediate helyett bevállalta a lágyabb száraz gumit. Az első néhány kanyarban még küszködött az angol, de gyorsan világossá vált, hogy jól döntött, és mire a többiek egy körrel később szintén cseréltek, a világbajnok már fel is kapaszkodott a második helyre.

Alonso és Schumacher is megforgott a rajtnál

Webber csak két körrel később cserélt, így újra Massa mögé került, néhány körön belül pedig a hibázás határáig hajszolta a nem túl magabiztosan vezető brazilt. A 16. körben meg is előzte, majd Hamilton is elment a Ferrari mellett, de miután a mclarenes a következő kanyarban lendületből Webbert is megtámadta, Massa visszavette a pozíciót, az ausztrál pedig visszaesett, az ekkorra már felkapaszkodó Alonso is elé állt.

Nem sokáig tartott azonban ez a felállás, ugyanis pár körrel később Hamilton megint megelőzte Massát, aki elég sután támadott vissza, megzavarta csapattársát, akit így Webber előzött meg. Kerékcseréjük előtt Hamilton még a negyedik helyen haladó Nico Rosberget is elkapta és már a harmadik Kubicát fenyegette, Webber pedig harmadszorra is megelőzte Massát.

Ahogy Bahreinben, Sebastian Vettel Melbourne-ben is műszaki hiba miatt búcsúzott a futamgyőzelemtől, a német saját bevallása szerint a bal első fék hibája miatt kötött ki a 13. kanyar bukóterében, átadva ezzel a vezetést Buttonnak.

Az élmezőny versenyzőinek sorsa ezután kétfelé ágazott: míg Button, a renault-s Kubica és a két Ferrari úgy döntött, hogy végig kint marad az eredeti gumikon, Webber a 33., Hamilton a 35. körben friss szettre váltott, amelyekkel aztán óriási  tempót diktálva kezdtek felzárkózni Alonsóra és Massára.

Schumi mindig birkózott valakivel

Hamitonék az 50. körre érték utol teljesen az addigra egymás nyakára torlódott Kubica, Massa és Alonso hármasát, de hiába biztatta a csapat, a mclarenesnek csak nézelődésre futotta, nem tudott előzni, mert ekkorra már az ő abroncsi is elkoptak. Végül két körrel a vége előtt próbált egy komolyabb támadást, de ez nagyon rosszul sült el: Alonso nem engedte el, Webber pedig hátulról felöklelte. A McLaren a egy helyet veszítve a 6., míg Webber orrkúpcsere után végül a 9. lett, míg Button a lágy gumin 51 kört teljesítve tavaly után most is az első helyen ért célba.

Ahogy a pontszerző helyek elejében, a mezőny hátsó részében is folytak a csaták: Michael Schumacher ma igazán megdolgozott a pénzéért: a német hátulról előretörve csatázott a virgines Lucas di Grassival, de la Rosa Sauberjével és a Toro Rossó-s Jaime Alguersuarival, hogy végül az utolsó pontszerző helyet csípje meg.

A főszponzor képviseletében John Travolta intette le végül a futamot

Megint ponttal zárt egyébként a williamses Rubens Barrichello és a Force Indiá-s Vitantonio Liuzzi is, míg Adrian Sutil ezúttal műszaki hiba miatt búcsúzott.

A legjobb újonc ezúttal is a Lotus lett, Heikki Kovalaien az utolsó előtti helyen ért be, és hatalmas dicséretet érdemel a HRT-s Karun Chandhok is, aki ugyan öt kör lemaradással célba ért, míg mindkét Virgin és a másik HRT-s, Bruno Senna is búcsúzott.

A Forma-1-es világbajnokság a jövő héten Malajziában folytatódik a harmadik fordulóval.

Ausztrál Nagydíj, Albert Park, 2010.03.28.
  • Név
  • Csapat
  • Idő
  • Kör

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

159 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hirdetés




Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Timo Glock

Timo Glock

Marussia F1 Team

Toyota GT86 - Újra elj? a Kánaán

Végre, végre, végre!  2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóerő elegendő megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági elektronikák még nem homályosították el az vegytiszta vezetési élményt.

Végre, végre, végre! 2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóer? elegend? megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: A HRT idén nem veri a Marussiát Így szól a VW új raliautója Ha Chuck Norris autó volna Nézők mentették meg a ralisok életét Kék foltok a lány testén és a magyar David Hasselhoff

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó