Michael Jordan pályafutásához nemcsak legendás kosármeccsek és sportcipők kapcsolódnak, hanem egészen komoly autók is. Ezek közül most előkerült az egyik legismertebb: az 1997-es Ferrari 550 Maranello, amelyet Jordan a Chicago Bulls sikerkorszakának csúcsán használt.

Az autót 1997. május 29-én adták át Jordannek. Alig néhány héttel később, június 13-án megszerezte ötödik NBA-bajnoki címét a Chicago Bullsszal, majd az ünneplés után éppen ezzel a Ferrarival távozott a United Centerből. A korabeli fotókon a kosaras szivarral a kezében, a bajnoki trófeával és a bordó Ferrarival is feltűnt.

24 év után került elő a világsztár egykori autója 1

Fotó: Getty Images

Az 550 Maranello motorházában alatt 5,5 literes, szívó V12-es dolgozik, amely 485 lóerőt teljesít, a motorhoz pedig hatfokozatú, nyitott kulisszás kézi sebességváltó kapcsolódik. Végsebessége 320 km/óra.

5 fotó

Jordan autója Rosso Barchetta fényezést, világos bőrbelsőt és krómozott Speedline felniket kapott. A kosárlabdázó 198 centiméteres magassága miatt még a vezetőülést is hozzá kellett igazítani: hosszabb ülésíneket és a szokásosnál vékonyabb párnázást alkalmaztak, hogy Jordan megfelelően elférjen a Ferrariban.

A legfeltűnőbb részlet azonban talán az Illinois államban kiadott MJ 5 rendszám volt, amely Jordan ötödik bajnoki címére utalt.

Még az Air Jordan cipőt is ez a Ferrari ihlette

Az autó története ráadásul összefonódott Jordan talán még híresebb üzletével, a Nike sportcipőkkel. Tinker Hatfield tervező az Air Jordan XIV kialakításánál éppen Jordan 550 Maranellójából merített ihletet.

A cipő több részlete is sportautós utalás: a Jumpman logót Ferrari-emblémára emlékeztető pajzsba helyezték, a kialakításban pedig a Ferrari szellőzőnyílásai, kárpitozása és még a gumiabroncsok mintázata is visszaköszönt. A Nike is úgy ír az Air Jordan XIV-ről, mint amelynél az autók formavilága központi szerepet kapott.

24 év után került elő a világsztár egykori autója 8

Fotó: Alexi Rosenfeld/Getty Images

Jordan 1998-ban ebben a cipőben játszotta pályafutása egyik leghíresebb mérkőzését: a Utah Jazz ellen ebben dobta be azt a kosarat, amelyet azóta egyszerűen csak „The Last Shotként” emlegetnek. Ezzel szerezte meg hatodik bajnoki címét a Bullsszal.

 

Aztán az autó 24 évre eltűnt

Jordan 2002 decemberében megvált a Ferraritól. Az autó ezt követően egy kaliforniai magángyűjteménybe került, és csaknem negyed évszázadon keresztül nem jelent meg nyilvánosan.

A Curated nevű, különleges autókkal foglalkozó cég társalapítója, John Temerian állítólag közel tíz évig próbálta felkutatni. Az áttörést egy régi internetes fórumon megtalált részleges alvázszám jelentette. Ennek segítségével sikerült azonosítani a teljes VIN-t, majd a Ferrari régi kereskedői nyilvántartásából azt is megerősítették, hogy a 108712-es alvázszámú autó valóban Jordané volt.

Végül Kaliforniában bukkantak rá, Temerian pedig úgy vásárolta meg, hogy előtte személyesen nem is látta. A Ferrari 2026. május 29-én, napra pontosan 29 évvel azután tért vissza Chicagóba, hogy eredetileg átadták Jordannek.

Most a Pharrell Williams által alapított JOOPITER aukciósház kínálja eladásra. Az online árverés szeptember 15. és 30. között zajlik, az autó becsült értékét 700 ezer és 1,3 millió dollár közé teszik. Ez jelenlegi árfolyamon nagyjából 225–419 millió forintot jelent.

Egy átlagos Ferrari 550 Maranello is komoly gyűjtői értéket képvisel, de ennél az autónál aligha pusztán a V12-es motorért fizet majd a leendő tulajdonos. Kevés autó kapcsolódik ennyire szorosan Michael Jordan legnagyobb sikereihez – ráadásul ez még a világ egyik legismertebb sportcipőjének formavilágára is hatással volt.