A számok önmagukért beszélnek: az Aston Martin Valhalla hajtásláncában egy ikerturbós V8-as dolgozik együtt három villanymotorral, a rendszerteljesítmény pedig eléri az 1079 lóerőt. Az erőből mind a négy kerékre jut, a menetteljesítmények pedig ennek megfelelőek: végsebessége 350 km/óra és 2,5 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órára.
De van itt még valami, ami említésre méltó, de nem sok szó esik róla.




A Valhalla hátramenetben teljesen másképp működik, mint előre. Ilyenkor sem a V8-as, sem a nyolcfokozatú duplakuplungos váltó nem játszik, az autót kizárólag az első kerekeket hajtó villanymotorok mozgatják.
Márpedig ezek a motorok előremenetben akár 140 km/órát is lehetővé tesznek – vagyis elméletben ugyanennyire lennének képesek hátrafelé is.
Innen jön a csavar!
Az Aston Martin mérnökei úgy döntöttek, hogy ezt ebben a formában nem engedhetik az utcára, ezért egyszerűen korlátozták a tolatási végsebességet. Az ausztrál Drive információi szerint a Valhalla hátramenetben mindössze nagyjából 30 km/órával képes haladni.
Mérnöki oldalról nézve nehéz belekötni a döntésbe, ugyanis a hűtést, az aerodinamikát és a stabilitást alapvetően előremenetre optimalizálják, nagy tempónál hátrafelé haladva ezek a rendszerek kiszámíthatatlanul viselkednének.
És azt tudtad, hogy ebből az autóból nemrég három is érkezett magyar vevőkhöz? Itt nézeted meg őket:


