Juhos Sándor, a győri Volvo Laplander C2C2 múzeum tulajdonosa nemrég hódolt a kíváncsiságának és beindította az egyik legendás négykerekűjét, ami már 50 éves. Mint ismeretes, ez a típus egykoron a Csepel Autógyárban is készült.

Ennek az autónak az az érdekessége, hogy a ponyvás autók 10 év szabadban tartás után szétrohadtak, így ilyen eredeti állapotban, hogy nincs benne 500 km, ez az egyetlen eredeti állapotban fennmaradt példány a világon” – jegyezte meg a különleges járművel kapcsolatban Juhos Sándor.

Egészen pontosan mindössze 498 kilométert futott eddig, ami igazán nem sok egy olyan járműtől, ami már több mint félévszázadot megért. Nem csak azért kuriózum, mert keveset futott, hanem azért is, mert legelső tulajdonosa az a John Bertil Bengtsson volt, aki egykoron a Volvo gyár vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. Ő azért vásárolta meg ezt a járművet, mert ki akarta állítani a márka göteborgi múzeumában. Erre azonban sohasem került sor. 

A beindítása ugyanakkor némi előkészületet kívánt és ezeket az előkészületeket Juhos Sándor alaposan be is mutatta. „Az ötven év alatt az AC-pumpa jól bírta, de karburátort (SU HIF) porrá kellett szednem, mert mindene be volt oxidálódva fehér kristályosan, olyan igazi alu oxidosan. Még vannak villamos bajai, de hidegen 400-450-es fordulatot stabilan tartja, meg tudtam csinálni az automata szivatót is” – fogalmazott Juhos Sándor az indítás kapcsán.

Ha minden jól megy, akkor a jövőben nem csak a hangját hallhatják a rajongók, hanem akár élőben is láthatják. A múzeum tulajdonosa ugyanis benevezett a 2028-as Budapest-Bamako ralira egy Volvo Laplanderrel.