A szovjet hadsereg mindennel (is) próbálkozott a hidegháború éveiben, és egyik legfurcsább fejlesztésük a gigászi méretű, Luny osztályú ekranoplán volt.
A határfelület-repülőgépek, vagy angol nevükből (ground effect vehicle – GEV) merítve párnahatás-gépek – legismertebb orosz nevükön: az ekranoplanok – működési elve mérnöki szemmel nézve is lenyűgöző.
Bár a légpárnás hajók elve rokon ezzel, ott egy peremszoknya tartja kordában a levegőt. Az ekranoplan ezzel szemben a zömök, repülőkéhez hasonló, de annál jóval rövidebb fesztávú szárnyai és a talaj közé szorult, sűrű levegőréteget – a párnahatást – lovagolja meg. Bár ez a felhajtóerő a fellegek közé nem röpíti, arra bőségesen elegendő, hogy a hagyományos vízi járművekhez képest brutális tempót diktáljon.
Napjainkban is akadnak formatervezők és mérnökök, akik fantáziát látnak a technológia felélesztésében, a koncepció csúcsra járatása egyértelműen a Szovjetunióhoz és az 1960-as évek hidegháborús kísérleteihez köthető.
Ez volt a Luny-osztály amiből több mint száz darabot akartak csatasorba állítani, de végül egyetlen (több prototípus előzte meg a Luny 903-ast), hadsereg által is használt példánya született meg. A nemes egyszerűséggel csak „Kaszpi-tengeri Szörnyként” emlegetett gigász paraméterei ma is mellbevágóak: a maximális felszálló tömege elérte a 380 tonnát.
A brutális tolóerőről összesen nyolc – oldalanként négy-négy – Kuznyecov NK–87-es kétáramú gázturbinás sugárhajtómű gondoskodott. Ez a pokoli erőgép 450 km/órás utazótempót és akár 550 km/órás végsebességet tett lehetővé, mindezt nagyjából 2000 kilométeres hatótáv mellett. A fegyverzetére sem lehetett panasz: a gépágyúk mellett a fő csapásmérő képességet hat darab, gerincre szerelt P–270 Moszkit hajóelhárító cirkálórakéta adta.
A gép állapota napjainkban:
A technikai csoda aktív karrierje azonban tiszavirág-életűnek bizonyult: az MD–160-ast a kilencvenes évek hajnalán csendben kivonták a hadrendből. Történelmi és mérnöki jelentősége dacára egészen 2020-ig a kaszpijszki tengerészeti bázison pihentették. Ekkor született meg a döntés, hogy a dagesztáni Derbent mellett fekvő, katonai fókuszú Patriot Parkba vontatják múzeumi látványosságként. Ugyanakkor testvérét mi magunk is láttuk Moszkvában:
Vagyis pontosabban a hatalmas gép köré építik a múzeumot, hiszen ezt a hatalmas vasat egyben szárazföldön mozgatni gigantikus kihívás. Így a mérnöki csodát földrajzilag ez Dagesztánban, a Kaszpi-tenger partján fekvő Derbent városától nagyjából 15-20 kilométerre délre, Arabljar (Арабляр) falu közelében, közvetlenül a homokos tengerparton újítják fel.
A tengerparti sós levegőn, a szabad ég alatt homokba süllyedve töltött évek nem tettek jót a sárkányszerkezetnek, de 2025 őszén végre megkezdődött az érdemi, fizikai restauráció. A munkálatok elsődleges célja a külső állapotmegóvás és az eredeti arculat visszaállítása.
Míg a partra vontatást követő években a gép lényegében „szabad prédaként” hevert a parton – a turisták felmásztak a hajtóműgondolákra, összefirkálták a törzset, és a szuvenírvadászok is kárt tettek benne –, 2025 nyarán a hatóságok körbekerítették és lezárták a közvetlen hozzáférést. 2026-ban a vandáloktól védett monstrumot így már csak a kordonon kívülről, tisztes távolságból lehet megcsodálni.
