Az auto-motor-und-sport beszámolója szerint a sindelfingeni önkormányzat vitetett el egy 2000-es évjáratú Mercedes-Benz SL 280-ast (R129-es kódjelű széria), majd később egyszerűen bezúzatta azt.
A történet még 2024 őszén indult: a tulajdonos egy hosszabb utazás idejére egy nyilvános parkolóban hagyta az autót. Mire visszatért, a kocsinak hűlt helye volt.
A városvezetés azzal védekezik, hogy a járműből folyt az olaj, így környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági kockázatot jelentett, ezért intézkedtek az elszállításáról. A hivatalos verzió szerint az SL-t később értéktelen roncsnak minősítették, majd a tulajdonos értesítése és beleegyezése nélkül leselejtezték.
Neki kincs volt ami roncsnak tűnt
A hatóság szerint a külföldi rendszám megnehezítette az üzembentartó felkutatását (hozzá kell tenni, hogy a bírsággal valahogy mindig megtalálják a külföldi autósokat is).
A Mercedes tulajdonosa természetesen teljesen másként látja a helyzetet. Állítása szerint az Angliából importált, brit rendszámos, jobbkormányos autó teljesen üzemképes volt.
Egy németországi forgalomba helyezés előtti állapotfelmérés (előzetes TÜV-vizsgálat) csupán apróbb hiányosságokat tárt fel. A tulajdonos elmondása alapján a honosításhoz és a sikeres vizsgához nagyságrendileg 800–1000 eurós (kb. 320–400 ezer forintos) beruházásra lett volna szükség, ami egy ilyen korú prémiumautónál teljesen normális karbantartási költség.

Korának csúcsa volt az SL
A 90-es évek csúcsa volt az SL
1989-ben, a Genfi Autószalonon mutatkozott be a Mercedes-Benz klasszikus modelljének, az SL-nek legfrissebb generációja, mely az R129 kódjelet kapta és egészen 2001-ig maradt gyártásban. A külső formaterv Bruno Sacco műve, ami jól látható is a karosszérián. Brémában készültek az SL-ek, több mint 213 ezer példány gördült le a szalagról a drága, nyitott tetejű luxusautóból.
Gyanús szakértői vélemény és hiányzó alkatrészek
A dráma az autómentő telephelyén folytatódott. A Mercedes hetekig állt a cég udvarán, amiért lazán kiszámláztak 1000 eurós tárolási díjat. A tulajdonos szerint ráadásul ez idő alatt bizonyos alkatrészeket egyszerűen leszereltek a kocsiról.
Ezt követően, 2025 januárjában készült egy hivatalos értékbecslés, amely kimondta: az autó értéktelen, ócskavas.
A tulaj nem hagyta annyiban az ügyet, jogorvoslatot követelt, az ügy pedig nem lett lesöpörve az asztalról. Az első békéltető próbálkozáson a város hajlandó lett volna 4000 (1,5 millió forint), majd később 7000 eurót (2,6 millió forint) fizetni kártérítésként. A felperes ezt határozottan elutasította, és nagyjából 20 000 eurót (közel 8 millió forintot) követel az önkormányzattól.

Hosszabb időre parkolta le, megszabadították az autótól. (illusztráció, Getty Images/Joe Morris
Ezt az összeget a hajtáslánc és az egyedi, egyre nehezebben beszerezhető alkatrészek piaci árával indokolja – ami egy R129-es Mercedes esetében nem elrugaszkodott ár. Itthon egyetlen ilyen autó akad eladó, idősebb, sokat futott, a vételára 6,5 millió forint.
Egyezség egyelőre nincs. Most a bíróságnak kell kimondania, hogy jogszerű volt-e a város radikális fellépése, és pontosan mekkora kártérítés illeti meg a porul járt autótulajdonost.
