Ezt a leckét most egy BMW-tulajdonos a saját kárán tanulta meg, amikor rájött, mennyibe kerül lecserélni a gumikat a csúcskategóriás BMW XM típusú masztodonján.
Egy több mint 139 ezer megtekintésnél járó videóban Ryelee Steiling tartalomgyártó (@ryeleejase) osztja meg gondjait, miután egy számára frusztráló összeget számoltak fel neki egy szett új abroncsért.
„Egymillió-háromszázezer forint*. Ennyit fizettem az új gumikért az autómra. 1,3 millió forintot! Ez most komoly?”
– mondja. Steiling elmagyarázza, hogy pár hónappal korábban derült ki, hogy új gumikra van szüksége, mert a régieken gyakorlatilag nulla profilmélység maradt, pedig a BMW XM-et kevesebb mint egy éve vette.
A kereskedés állítólag ennyivel reagált: „Hát, ez egy igazán nehéz autó.”




Steiling azt mondja, megkérdezte a kereskedést, hogy a BMW állja-e az első garnitúrát, mivel a vásárláskor erről a „mellékes körülményről” senki sem tájékoztatta. A szalon azt mondta, megpróbálják elintézni, és megjegyezték, hogy gyakran találkoznak ezzel a problémával.
„Sokszor van ebből gondunk. A környékünkön az egyetlen másik tulajnak, akinek ilyen autója van, 19 000 kilométernél kellett gumit cserélnie” – idézi fel a szavaikat. „Oké, 19 000 kilométer. Értem. Rendben. De én még ennyit sem tettem meg ezzel a kocsival.”
BMW XM – a józan ész határain túl
Minden tekintetben a legek autója a BMW XM. Piacra kerülése idején ez volt a legerősebb BMW: a csúcsmodell nyolchengeres motorja és hálózatról tölthető elektromos hibrid komponense együtt 748 lóerőt és 1000 Nm-t ad le, és amely álló helyzetből 3,8 másodperc alatt éri el a 100 km/óra sebességet. Az alapmodell se gyenge: az XM 50e full hibrid 3,0 literes, soros hathengeres turbómotorral, 476 LE rendszerteljesítménnyel, 700 Nm legnagyobb forgatónyomatékkal, 5,1 másodperces gyorsulással nulláról 100 km/órára. Ennek ára 54,7 millió forint, a „mindent bele”, XM Label verzió 75,5 millió forint.
Egy későbbi videóban Steiling azoknak is üzent, akik szerint csak a nézettségért kamuzik. Előkapja a blokkot, és megmutatja a döbbenetes végösszeget: 1 280 592 forintot ($3461,06).
Az olyan nagy teljesítményű luxusautókhoz, mint a BMW XM, speciális gumik kellenek, amelyek természetesen a skála drágábbik végén helyezkednek el.
A NerdWallet megjegyzi, hogy a gumicsere gyakorisága függ az abroncs típusától és minőségétől, valamint a vezetési stílustól és az útviszonyoktól. A BMW XM súlya körülbelül 2700 kg, ami dinamikus vezetési stílussal párosítva könnyen lenyalja főleg a hátsó kerekeket. Persze a szervizben nyilván nem cserélik csak a hátsó gumikat, inkább a szettet egyben, és így tényleg kijöhet ez a magas összeg, még a hazai árakon is.
@ryeleejase #bmw #bmwcars ♬ original sound - Ryelee Steiling
Az sem mellékes, hogy milyen felniszett van az autón, mert a BMW XM-hez van ma már általánosnak számító 21-22 colos kerékszett, ezekre az abroncsok darabjai nagyjából 100-150 ezer forintba kerülnek. A legnagyobb méret viszont kifejezetten ritka, és exkluzív, 23 colos felniket jelent, 275/35R23 méretben elöl és 315/30R23 méretben hátul. Ezekből, ha az autóhoz illő magas teljesítményű, márkás gumikból választunk, akkor darabjáért egy hazai webshopban is oda kell adnunk 200-250 ezer forintot. Tehát egy ilyen autót felgumizni itthon is milliós költség, a szerelésről nem beszélve.
Az említett esetben pedig könnyedén elképzelhető, hogy létezik az XM-hez gyári spekulációnak megfelelő abroncs, amely ugyan nevében ugyanolyan, mint a többi, de az ilyeneknek a keveréke a modellhez szabott, ezt az abroncs oldalfalán jelölik is.
Bár ő tagadja mégis lehet hogy csak dühös kommentek begyűjtése és a nézettség gerjesztése volt a cél, mégiscsak tartalomgyártó a fiatal hölgy, aki talán nem ismeri a jó öreg mondást a banánról és a majomról.
Ám nem az XM az egyetlen modell, amely nagyon gyorsan fogyasztja az abroncsokat, mondhatni általános a nagy tömegű, piszok erős villanyautóknál a jelenség, hiszen Tesla Cybertruck és Rivián tulajdonosok is panaszkodtak hasonlóra.
*Nem forintban, hanem dollárba közölte az összeget, az átszámítást az érthetőség kedvéért tettük meg így.


