A csepeli járőrök a XXI. kerületi Szent Imre téren akartak igazoltatni egy autóst szeptember 26-án éjjel 2 óra körül, azonban a sofőr nem állt meg a rendőrök jelzésére, inkább a mellette ülő utasával együtt menekülőre fogta – írja a Police.hu.
További hét rendőrautó kapcsolódott be az üldözésbe, miután a sofőr arra sem reagált, hogy a rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával eredtek a nyomába. A hajsza során Budapest több kerületét is érintették, a Soroksári úton, a Könyves Kálmán körúton, az Üllői úton és a Határ úton is folyamatosan a jármű nyomában voltak.
Az autós az M51-es autóúton még a forgalommal szemben is közlekedett.
Az M0-son fordult vissza Csepel irányába, azonban alig több mint 20 perc és körülbelül 50 kilométer után Szigetszentmiklóson egy betontömbnek ütközött. A rendőrök igazoltatták a 27 éves V. Józsefet és 20 éves utasát, Z. Fannit. A sofőrt a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
Okkal menekült
Nem véletlen, hogy V. József megpróbálta lerázni a hatóságokat, ugyanis eltiltás hatálya alatt vezetett. Emiatt a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság indított ellene eljárást, míg az ámokfutása kapcsán a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysága illetékes osztálya közúti veszélyeztetése gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
Utasa a kábítószer-gyorsteszt eredménye alapján korábban kokaint fogyasztott, ezért a csepeli nyomozók kábítószer-birtoklás miatt hallgatták ki.
