Tragikus baleset árnyékolta be Washington D.C. (USA) belvárosát, amikor a National Mall területén egy autós rendezvényt készítettek elő szerdán. A Hagerty Alapítvány szervezte az Autók a Kapitóliumnál elnevezésű eseményt, ahol több különleges jármű mellett egy igazi ritkaság, az 1979-es BMW M1 art car is bemutatkozott volna. A legendás Andy Warhol által átfestett autó nemcsak műtárgyként felbecsülhetetlen, de ezzel a különleges festéssel indult az autó a Le Mans-i 24 órás versenyen is.

A hatóságok szűkszavúan nyilatkoztak, de megerősítették, hogy

a BMW lerakodása közben az autót szállító kamion sofőrjére esett. A mentősök beszámolója szerint a férfit a kocsi teljesen maga alá szorította, az életét már nem tudták megmenteni. A helyszínelés után az autót visszarakták a trélerre, majd elszállították.

A szállítást állítólag egy nagyon tapasztalt és megbízhatóságáról híres vállalat végezte, ezért is érthetetlen, hogyan történhetett ilyen súlyos baleset. Az előzetes információk szerint műszaki hiba állhatott a háttérben, de hivatalos megerősítés egyelőre nincs.

 

BMW M1 art car

Warhol 28 (más források szerint 23) perc alatt, szabad kézzel vitte fel a grafikát az autóra, amely 1979-ben állt rajthoz a Le Mans-i 24 órás futamon. Egyik pilótája pont az az Hervé Poulain volt, aki négy évvel korábban megálmodta, és festő barátja bevonásával megvalósította azt az autót, amely útjára indította az immár húsz tagból álló art car-gyűjteményt. A BMW M1 volt a bajor autógyártó első (és az i8 2013-as bemutatásáig egyetlen) középmotoros sportautója, egyben a legelső olyan típus, amelyért teljes egészében a cég sportrészlege, a BMW M felelt. A Giorgetto Giugiaro örök érvényű dizájnját a Lamborghini által tervezett futóművel és egy versenycélokra fejlesztett háromliteres, soros hathengeres motorral társították, amelyet 277 lóerőre hangoltak.

7 fotó

A történtek után a Hagerty lemondta a rendezvényt, majd közleményben fejezte ki részvétét:

„Szerda délután tragikus baleset történt Washingtonban, amelynek során egy kamionsofőr életét vesztette kirakodása közben. Mély együttérzésünket szeretnénk kifejezni az elhunyt családja felé. Egyelőre nem kívánunk további nyilatkozatot adni a sajtónak, a szeptember 18–23. közötti programot pedig lemondtuk.”

A cikkben szereplő BMW M1 egyébként már a világörökség része: