Tekintve, hogy Fernando Alonso 2001 óta (szinte) állandó tagja a Forma–1-es mezőnynek, sokan nem emlékezhetnek első csapattársára, Tarso Marquesre. Nem is alkotott igazán maradandót a most 49 éves versenyző, aki 1996-ban, 1997-ben és 2001-ben összesen 24 futamon állt rajthoz a Minardival, ám nemhogy futamgyőzelmet vagy dobogót, de még egy pontot sem csípett el.

Eredménytelensége a sereghajtó technika mellett az akkori pontrendszernek tudható be: 2001-ben a Brazil és a Kanadai Nagydíjon is kilencedikként intették le, ami a jelenlegi, 2010 óta többé-kevésbé változatlan pontozás szerint két-két pontot ért volna – ugyanakkor az évezred elején még csak az első hat helyezett kapott ponto(ka)t.

Luxusautó-botrányba keveredett Alonso korábbi csapattársa 1

Fernando Alonso és első csapattársa, Tarso Marques 2001-ben. (Fotó: Paul Crock/AFP)

Marques a későbbi pályafutása során sem váltotta meg a világot, pedig próbálkozott a mostani IndyCar elődjének számító CART- és Champ Car-sorozatokban is, de két futamgyőzelmet leszámítva a brazil Stock Car-bajnokságban töltött évei sem bővelkedtek fénypontokban. A 2010-es években szögre akasztotta a bukósisakját, majd televíziós műsorvezetőnek állt, azonban nemrégiben meggyűlt a baja a hatóságokkal – számolt be a történtekről az Associated Press.

A korábbi F1-es versenyzőt vasárnap hajnalban tartóztatták le, amiért feltehetően illegálisan volt a birtokában egy Lamborghini Gallardo.

A hatóságok közlése szerint Marques rendszámtábla nélkül vezette Sao Paulóban a Lamborghinijét, amikor ellenőrzés céljából megállították. Ekkor derült ki, hogy 1,3 millió brazil real, átszámítva mintegy 80 millió forintnyi rendezetlen adóssága van a luxussportautójához kapcsolódóan.

A képre kattintva galéria nyílik:

8 fotó

Pedig a Gallardo korántsem a Lamborghini aktuális modelljei közé tartozik: 2003-ban dobta piacra a típust a patinás bolognai márka, majd azzal együtt is csak tíz éven át volt gyártásban, hogy 2008-ban ráncfelvarráson esett át. Kupé, illetve kabrió kivitelben összesen 14 ezer példány gördült ki a gyárból 2013-mal bezárólag, majd a Huracán váltotta a palettán.

Eleinte 5,0, majd 2008-tól 5,2 literes V10-es motorral szerelték a Lamborghini Gallardót. Kivitel függvényében az előbbi 500-530, míg az utóbbi 550-570 lóerős teljesítményre volt képes, 510, illetve 540 Nm-es nyomaték kíséretében. 3,4-4,2 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100-ra, a végsebessége pedig 309-325 km/óra között mozgott.

Marques ügyvédje a történtek kapcsán nem reagált a hírügynökség megkeresésére.

Akinek véletlenül áll a garázsában egy öreg Gallardo, annak jó hír, hogy Horvátországban még néhány száz millióért modern fenevadat varázsolnak belőle. További részletek a Vezess alábbi cikkében: