A spanyol csendőrség (Guardia Civil) eljárást indított egy sofőr ellen, akivel szemben erős a gyanú, hogy vezetés közben mobilozva rögzítette, amint több mint 200 km/h-s sebességgel száguldott Palma de Mallorca körgyűrűjén, messze túllépve a megengedett sebességhatárokat. A hab a tortán, hogy a felvételt maga a sofőr tette közzé a közösségi médiában.

Az eljárás egy állampolgári bejelentés nyomán indult, aki egy ismert közösségi platformon terjedő videóra hívta fel a hatóságok figyelmét. A felvételen a műszerfal alapján egy nagy teljesítményű BMW látható, amint a megengedett sebesség több mint duplájával (az útszakaszon a limit 100 km/h) közlekedik. A képekből az is kiderül, hogy a sofőr vezetés közben a mobiltelefonját tartja a kezében, amivel a jármű sebességmérőjét filmezi.

Az állampolgári segítségnek és a hatóság aprólékos nyomozásának köszönhetően sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőt, egy 37 éves, mallorcai lakost, aki ellen „a közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja” miatt indult eljárás.

A helyi rendőrség emlékeztet, hogy az ilyen jellegű magatartás nemcsak a sofőr, hanem a közlekedés többi résztvevőjének életét is veszélyezteti. Ezen túlmenően az ilyen tartalmak közösségi médiában való terjesztése felelőtlen magatartásra ösztönözhet, különösen a fiatal járművezetők körében.