Két táborra szakadnak az autósok, ha egy körforgalom kerül az útjukba. A többségnek nem jelent akadályt, viszont vannak, akik nem áldásként, hanem átokként tekintenek rá, rosszabb esetben pedig bele is gabalyodnak.

A hagyományos körforgalmat egyszer már továbbgondolták, ennek eredménye lett a többsávos turbókörforgalom, azonban Sebastian Hasselblom svéd mérnök egy olyan megoldással rukkolt elő, ami nemcsak gördülékenyebb közlekedést, de az eddiginél lényegesen kevesebb balesetet is ígér – írja a Paraméter.

Hasselblom után a Hassel-kör (Hasselcirkeln) nevet viseli az újfajta körforgalom. A koncepciót ugyan 2021-ben bemutatták, de csak azután került be a köztudatba, hogy a fejlesztésében és a végleges verzió kialakításában a svéd közlekedési hatóságok is közreműködtek. Az első Hassel-kör típusú körforgalmat még az idén elkezdik kiépíteni a svédországi Uppsala városában.

Újítás jön, átalakulhatnak a körforgalmak 1

Így nézhet ki a Hassel-féle körforgalom. (Fotó: WSP Trafik/Wikipédia)

Nagy reményeket fűznek a reformhoz, ugyanis a hatóságok adatai szerint akár 72 százalékkal csökkenhet a főként hibás szabályértelmezésből fakadó balesetek száma. Ezzel együtt némi megkönnyebbülést hozhat a zsúfolt városokban, mivel 22 százalékkal jobb a forgalomáteresztő képessége.

A későbbiekben nemcsak új körforgalmakat építhetnek, de a meglévőket is átalakíthatják – sőt, további európai országokban, többek között Hollandiában, Lengyelországban, Németországban és Szlovákiában is megjelenhet a Hassel-kör.

Érdekesség, hogy ilyesféle kialakítással már eddig is találkozhattak a magyar autósok, ugyanis hasonló körforgalom található a soroksári IKEA áruház, valamint az Auchan-benzinkút között. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy a Hassel-kör meglehetősen helyigényes, hiszen három bemenősávot is igényel, így sok helyen aligha fér el.

Világszerte léteznek már különféle körforgalmak – olyanok, amiknek első blikkre nincs is értelmük. Egy ilyenről korábban a Vezess is beszámolt: