Akárhogy forgatjuk a naptárunkat, április 1-jére, vagyis bolondok napjára még több hetet kell várni. Egy amerikai férfi azonban nem tudta türtőztetni magát, így eleinte még a New Hampshire-i hatóságok is azt hitték, tréfálkoznak velük, amikor múlt hét vasárnap bejelentették náluk, egy férfi meztelenül sétál a 16-os számú úton.

Márpedig ennek a fele sem volt tréfa: a helyszínre érkező rendőrök, bár nem volt nehéz dolguk, rögtön megtalálták a 35 éves férfit, aki valóban ruha nélkül flangált – írja a Carscoops. A vizsgálat során fény derült rá, hogy nem sokkal korábban lopott autóval okozott balesetet, majd a helyszínről távozva úgy döntött, megszabadul a ruháitól, mielőtt átkel a forgalmas autóúton. Később kórházba szállították.

Arra, hogy miért öltött ádámkosztümöt, nem találtak észszerű magyarázatot, hiszen a körülbelül 6 °C-os időjárás sem indokolta a hiányos öltözéket. Mindenesetre a továbbiakban több vádpontért, köztük szemérmetlenségért és meggondolatlan viselkedésért is felelnie kell, ráadásul az autólopás ügyében még folyik a nyomozás.

Pár évvel ezelőtt egy magyarországi baleset is meztelenkedéssel végződött. Ez esetben a sofőr azért kaphatott sokkot, mert a frissen vásárolt autóját törte össze – a részletekről itt számolt be a Vezess: