A Koenigsegg Jesko azon kevés típus közé tartozik, aminek a végsebességét máig jótékony homály fedi, holott már hosszú évek óta gyártják. Becslések alapján a világ leggyorsabb utcai autójáról van szó, de hogy valóban képes-e 531 km/órás tempóra, amiatt nem derült ki, mert nem találtak olyan helyszínt, ahol ezt ki lehetne próbálni.

Nem véletlen, hogy egymás után dönti meg a rekordokat a Koenigsegg 2021-ben piacra dobott modellje – legutóbb a 0-400 km/órás sprint csúcsát adta át a múltnak. Ebben persze nagy szerepet játszik az 1600 lóerős teljesítménnyel és 1500 Nm-es nyomatékkal rendelkező, 5,0 literes, biturbós V8-as motorja. A Jeskóból összesen 125 darabot készülnek gyártani, de abból kiindulva, hogy darabjáért körülbelül 1,5 milliárd forintot kérnek el, egyébként sem fenyegeti az a veszély, hogy tucatáruvá válik.

Fillérekből koppintották a 1,5 milliárdos autót 1

Csak egy szűk réteg juthat hozzá a svéd Koenigsegg 1600 lóerős szupersportkocsijához. (Illusztráció: Koenigsegg)

Egy vietnámi YouTube-csatorna, az NHET TV a közelmúltban arra vállalkozott, hogy megépíti a Koenigsegg Jesko olcsó változatát. A folyamat egy évig tartott, és minden a csőváz elkészítésével kezdődött, amit a Jesko fényképei alapján raktak össze. A fémvázra kerültek a lemezek és a rácsok, mert így lehetett a legjobban felvinni rá az agyagot az építés második ütemében, majd a megformázott, felületcsiszolt agyagmodellre kenték rá az üvegszálból és műgyantából álló karosszériát.

A képre kattintva galéria nyílik:

A karosszériához építettek egy méretre vágott acélalvázat, sőt, saját maguk tervezték meg a replika első és hátsó futóműveit is. A hajtásláncnál azonban problémát jelentett, hogy nem engedhettek meg maguknak egy erős motorral szerelt donorautót, így a megbízhatóság és az elpusztíthatatlanság vált a fő szemponttá. Ezek figyelembevételével vásároltak egy viseltes állapotban lévő, de mindössze 100 dollárba – átszámítva alig 40 ezer forintba – kerülő Toyota Carina E-t, aminek viszont a hajtáslánca és a váltója még elfogadható állapotban volt.

A Toyota 1,8 literes szívómotorját a Jesko ülései mögött helyezték, mivel a típus egyébként is középmotoros, sőt, a sebességváltónak is hasznát vették. Ennek a hátulütője az, hogy a teljesítménye körülbelül a huszadára esett vissza, de a kötelező biztonsági berendezések hiányában egyébként sem engedik ki a forgalomba a Koenigsegg-másolatot.

Fillérekből koppintották a 1,5 milliárdos autót 26

Fotó: NHET TV/Carscoops/Smarter Media

Fillérekből koppintották a 1,5 milliárdos autót 27

Fotó: NHET TV/Carscoops/Smarter Media

A vietnámi csapat ennek ellenére a tökéletességre törekedett, amit jól mutat, hogy még a Jesko különleges kialakítású lámpáit és aerodinamikai elemeit, de még a felfelé nyíló ajtóit is rekonstruálták. Ugyanezt az utastérben már nem nehezebb volt kivitelezni a költségvetési különbségek okán: például a kijelzők nem működnek, csak a látvány kedvéért kaptak helyet a műszerfalon, de a kagylóülések így sem maradtak ki az összképből.

Ami az igazi Jeskót illeti, tavaly néhány hétig a tulajdonosok élete sem volt fenékig tejfel, amíg a gyártó arra kérte őket, hogy ne használják az autóikat – ennek okáról itt írtunk: