Első látásra teljesen ártatlan, hétköznapi betű- és számkombináció benyomását kelti a 370H55V feliratú egyedi rendszám, annyira, hogy három éven át senkinek a szemét sem szúrta az amerikai Texasban. Meglepetésként érte tehát a helyi férfit, amikor a kaliforniai gépjárműhivatal (DMV) közölte vele, hogy rendszámot kell cserélnie a Lamborghinijén.

A levélben arról tájékoztatták, 30 nap áll a rendelkezésére, hogy másik rendszámot válasszon, különben a cseresznyepiros sportautóját – érvényes azonosító hiányában – nem használhatja legálisan az utakon. A Supercar Blondie által a napokban felkapott történet szerint a váratlan fordulat mögött az áll, hogy

megfejtették az egyedi rendszám jelentését, csak fejjel lefelé kellett elolvasni – az üzenettől pedig aligha voltak elragadtatva a hatóságok.

Ez esetben ugyanis az angol „asshole” szó rajzolódik ki, aminek a „s*ggfej” a magyar megfelelője. Bár úgy állítják be, hogy erre az autó tulajdonosa is csak utólag jött rá a mögöttes üzenetre, korábbi híradások szerint ez nem egészen fedi a valóságot. 2015-ben, amikor az ominózus egyedi azonosító betiltásáról döntöttek, az autó tulajdonosa a helyi televízió kamerái előtt kritikusan fogalmazva azzal védekezett, hogy szerinte az állam túlreagálta az ügyet.

It’s like the world's been turned upside down and hilariously, it was purely accidental.

Közzétette: Supercar Blondie – 2025. február 7., péntek

„Több mint három évig volt nálam [ez a rendszám] minden probléma nélkül” – nyilatkozta. „Az embereknek fogalma sincs a jelentéséről, még a legközelibb barátaim sem tudják. Határozottan úgy gondolom, hogy ezzel az állam átlépett egy határt.”

Amellett, hogy Magyarországhoz hasonlóan az Egyesült Államokban sem díjazzák a sértő, obszcén vagy politikai tartalmú rendszámtáblák használatát, a minisztérium szóvivője a konkrét ügyre reagálva azt mondta, abban az esetben is betilthatnak egy-egy rendszámot, ha az a többi közlekedő számára kifogásolható.

Ha már szóba kerültek a hazai egyedi (és egyéni) rendszámok, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik ilyenek igénylésén gondolkoznak. Tavaly év végén a Vezess elsőként szúrta ki, hogy az egyéni rendszámok ára 112 450-ről 151 810 forintra, míg az egyedi rendszámoké 435 000-ről 587 250 forintra emelkedik.

Nagy visszhangot kiváltó döntései azóta is voltak a kaliforniai hivatalnak: például tavaly egy 77 éves vezetői engedélyét vonták be, méghozzá arra hivatkozva, hogy szerintük az idős férfi nem is amerikai.