Elfogták a Tolna vármegyei rendőrök azt a 25 éves tengelici férfit, aki február 5-én a kora délutáni órákban több közlekedési szabályt is megszegett. A 6-os főúton figyeltek fel rá, amikor előttük haladva hirtelen váltott sávot, majd irányjelzés nélkül, a forgalom elől elzárt területen fordult balra a 63-as főútra – írja a Police.hu.

Utána hirtelen megállt az autós, majd átmászott a jobb oldali ülésbe. Arra már nem maradt ideje, hogy a kocsiból is kiugorjon, mert addig a járőrök odaértek, ráadásul a jelenetet a szolgálati autóban lévő kamera rögzítette.

A férfi azt mondta, aznap vásárolta az autóját, de a történetét semmilyen okmánnyal nem tudta alátámasztani. Kiderült az autóról, hogy

  • a műszaki vizsgája még 2023 júniusában lejárt,
  • évek óta nem kötöttek rá kötelező biztosítást sem,
  • a hatóságok pedig már 2023 novemberében kivonták a forgalomból.

A szabálytalankodóról készült videó itt nézhető meg:

a videó a hirdetés után indul

Ezek miatt a rendőrök leszerelték és elvették a jármű rendszámtábláit. Megdöbbenve látták azt is, hogy a biztonsági öveket érthetetlen módon elvágták, így azok használhatatlanok voltak. Ezért nemcsak a sofőrt, de az utasát is megbüntették: mindketten 30 ezer forintos közigazgatási bírságot kaptak.

Jól ismerték a rendőrök a 25 éves férfit, mivel az elmúlt időszakban számos alkalommal megállították, amiért jogosítvány nélkül ült a volán mögé – négy érvényben lévő eltiltása is van, tehát még hosszú hónapokig nem vezethetne. Ha mindez nem volna elég, több hatóság is nyomozást folytat ellene hasonló bűncselekmények elkövetése miatt.

A járőrök újabb szabálysértési- és büntetőfeljelentéseket tettek ellene. Ügyét a Szekszárdi Rendőrkapitányságon fogják vizsgálni.

Azt, hogy miért problémás lejárt műszakival autózni, egy korábbi cikkünkben fejtettük ki: