Bár a szocialista járműgyártás legendái közül néhány darab megbecsült és gondozott veteránként végezte, a túlnyomó többség már rég ócskavasként szenderült örök nyugalomra.

Amit még nem nyelt el teljesen az enyészet, azt valamilyen vidéki mezőgazdasági telepen, tanyán lehet megcsodálni. Ezek igazán érdekesek, mert ahogy a Crazy Restoration YouTube-csatorna mutatja, még pislákol bennük az élet. Persze csak akkor, ha van valaki olyan őrült, hogy időt és energiát szán a feltámasztásukra.

A jelenleg 1,61 millió feliratkozóval rendelkező csatorna tartalma erről szól, rengeteg régi, érdekes gép támad fel a kezeik között.

Munkái igazán széles skálán mozognak, nemrég például egy régi, 1974-es Tatra 148-as tartálykocsi beindításával keltette fel az érdeklődésünket, amely állítólag már 20 éve nem volt beindítva. A videón látható a szükséges karbantartás, több alkatrész cseréje, illetve a motor kurblijának kézi forgatása. Ezen a ponton már sejthető, hogy nem lesz rossz vége a történetnek, de tényleg érdemes megnézni az első pöffenéseket: 

A Tatra T148-as orrában zörgő V8-as motor tervezésekor a golyóálló technika lebegett a mérnökök szeme előtt, így a léghűtéses 12,6 literes motor gyakorlatilag mindenhol megállja a helyét, a katonai verziók gázolaj mellett gázolaj-benzin keverékkel, kerozinnal is elpöfögnek.

Természetesen fogalmunk sincs, mennyire hitelesek a felélesztésről szóló anyagok. Nem tudjuk, mennyi fikció van benne, beleértve a sérülések vagy az állással töltött évek esetleges eltúlzását. 

De bármi is legyen az igazság, ha szereted a régi szocialista gépeket, akkor ezek a felélesztésről szóló történetek érdekesek lehetnek. Ahogy egy Kraz 255B beindul, azt mindig jó látni:

A KrAZ-255B-t a Kremencsugi Autógyár (KrAZ) fejlesztette ki az 1960-as években, hogy leváltsa a korábbi KrAZ-214 típust. Az új modell egyértelműen erősebb és megbízhatóbb lett, amelyet a katonai és polgári szektor egyaránt nagy számban alkalmazott.

A KrAZ-255B-t egy JaMZ-238 típusú, 14,86 literes V8-as dízelmotor hajtja, amely 240 lóerős teljesítménye mellé 883 Nm nyomatékot produkál.

A KrAZ-255B valódi terepjáró képességeit a kiváló tengelyterhelés-elosztás, a nagy hasmagasság és a hatalmas kerekek biztosítják. A jármű átkelési képessége kivételes, akár 1,2 méteres vízmélységben is képes haladni, valamint 30°-os emelkedőket is leküzdhet.