Az idei Budapest-Bamako mezőnye január 17-én startolt el a magyar fővárosból és ma, azaz február 2-án ér célba a gambiai Banjul városában, Afrikába. Az amatőr rali „versenyzői” közel 8000 kilométert tettek meg a kéthetes kaland alatt, szerencsére minden nagyobb gond nélkül, egészen szombatig, amikor az egyik magyar résztvevőt megmarta egy kígyó.
A helyzet nagyon súlyos volt, lélegeztetőgépre is szükség volt, gyorsan romlott a versenyző állapota, de szerencsére a korházban stabilizálni tudták.
A szervezők hivatalos közleményében az alábbiakat írták:
„Szombat reggel a gambiai Janjanburehben a Budapest-Bamako Rally egy 46 éves magyar indulóját, B. Krisztiánt a szállásán megmarta egy kígyó. A sérültet a rally orvosi csapata azonnal kezelte, majd a bansangi kórházba szállították, ahol kígyó ellenmérget kapott. A nap folyamán Gambia fővárosába Banjulba szállították, ahol jelenleg is kezelik. Állapota stabil. A futam szervezősége háláját fejezi ki azoknak az indulóknak és orvosoknak, akik a mentésben a nap folyamán segítettek.”
Mielőbbi felépülést kívánunk mi is Krisztiánnak!
2024-es összefoglalónak itt olvashatjátok a Bamakóról: