Hamis bejelentést tett a rendőrségen egy 20 éves hajdúsámsoni férfi, hogy ne őt vonják felelősségre. Az ügy előzménye, hogy a helyi járőrök 2023 végén egy autó sofőrjét akarták megállítani, aki figyelmen kívül hagyta a jelzéseket és a gázra lépett.
A rendőrök követni kezdték a járművet, ám azzal nem sokkal később félreálltak. Ekkor a vezetője kiugrott az autóból, és elszaladt. Azonnal keresni kezdték az autó tulajdonosát, de nem találták otthon. Másnap reggel azonban bejelentést tett arról, hogy ellopták az autóját. Tanúként és sértettként is kihallgatták a 20 éves férfit, akinek a történetében több ellentmondás is feltűnt, ezért keresztkérdésekkel próbálták kideríteni a teljes igazságot.
Rövidesen megtört a férfi, így beismerte, ő vezette az autót, amikor a hatóságok próbálták megállítani.
Kiderült az is, hogy azért akart elmenekülni, mert korábban összegyűltek a büntetőpontjai, és még nem kapta vissza a jogosítványát. Mint arról a napokban a Police.hu beszámolt, a nyomozók befejezték a munkát, így az ügy az ügyészségen folytatódik, ahol a fiatalnak a hatóság félrevezetéséért kell felelnie.
Az itthoni közlekedésben a jogosítvány nélkül vezetők már hosszú évek óta feladják a leckét, ráadásul többen vannak, mint gondolnánk. A helyzeten még az sem enyhített, hogy a kihágást bűncselekménynek minősítették – az ezzel kapcsolatos tudnivalókat az alábbi cikkben veséztük ki: