Egy fürgedi férfi tett bejelentést a rendőrségre január 19-én a kora esti órákban arról, hogy valaki elhajtott az utcán hagyott autójával. A kocsit nyitva hagyta, az indítókulcs is benne volt.

A tulajdonos biciklire pattant, és a tolvaj után tekert. A kocsi tankja majdnem üres volt, így a tolvaj csak egy-két kilométert tudott megtenni vele. Kiderült, hogy az autót a férfi szomszédjában élő 16 éves fiú vitte el, akinek a kora miatt nem is lehetett jogosítványa.

Amikor a férfi számonkérte, hogy miért vitte el a kocsit, még bántalmazta is az autó tulajdonosát. A fiatal azon túl, hogy vezetői engedély nélkül ült volán mögé, részeg is volt, amikor elvitte a szomszédja kocsiját. A rendőrök emiatt mintavételre előállították.

A fiú ellen több bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást, a közeljövőben akkor sem tudna jogosítványt szerezni, ha akarna. A nyomozók vizsgálják azt is, hogy az esettel kapcsolatban terhel-e másokat is felelősség.