Érvényes jegy nélkül szállt fel a müncheni IC Express-vonatra Németországban egy magyar férfi, mégsem ez tette kalandossá az útját, hanem az, hogy leszállt dohányozni az ingolstadti állomáson. Közben ugyanis bezáródtak a szerelvény ajtajai, ő viszont folytatni szerette volna az útját, ezért felugrott a 282 km/órával közlekedő vonat két kocsija közé, és a kábelekbe kapaszkodott – írja a BBC.

A szemtanúk azonnal értesítették a hatóságokat, akik 30 kilométerrel odébb, a nürnbergi pályaudvaron állították meg az expresszjáratot. A 40 éves magyar férfi a szövetségi rendőrségnek elmondta, hogy nem akarta a vonaton hagyni a csomagjait, ezért döntött úgy, hogy a cigarettaszünet után visszaugrik a szerelvényre. Többek között a rendőrségi szóvivő is úgy fogalmazott, csoda, hogy nem sérült meg a potyautas.

Lesz még következménye a veszélytelennek nem éppen mondható mutatványnak, ugyanis a 40 éves férfit várhatóan a vonat „működésének megzavarásával” fogják vádolni, igaz, ez csak közigazgatási szabálysértésnek számít.