Nem mindennapi balesetet rögzítettek a Magyar Közút forgalomfigyelői kamerái az M0-s autóúton. A felvétellel kapcsolatban – amiről nem derült ki, mikor készült – össze is foglalta a lényeget a közútkezelő, négy rövid kérdéssel, illetve válasszal:

  • Sávváltás sikerült? Nem.
  • Nagy baleset lett belőle? Igen.
  • A helyszínt elhagyta a vétkes autós? Igen.
  • Lett nagyobb baj? Szerencsére nem.

Nem mindennapi baleset az M0-on Sávváltás sikerült? Nem. Nagy baleset lett belőle? Igen. A helyszínt elhagyta a vétkes autós? Igen. Lett nagyobb baj? Szerencsére nem. Akár gyorsforgalmi-, fő- vagy mellékutakon közlekedünk, csak pár apróságra kell koncentrálni, hogy az ehhez hasonló baleseteket elkerüljük. Figyeljünk és vigyázzunk egymásra! Biztonságunk egymás kezében van! #magyarkozut

Közzétette: Magyar Közút Nonprofit Zrt. – 2024. december 7., szombat

Mint az látható, az illető nem igazán foglalkozott a sávváltásra vonatkozó szabályokkal, igaz, azok korántsem annyira feketék-fehérek, mint amilyennek tűnnek, de a KRESZ irányváltoztatásra vonatkozó passzusa rögtön egyértelmű megvilágításba helyezi a kérdést.

Aki járművel irányt változtat (terelővonalat, az úttest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, forgalmi sávot változtat, másik útra bekanyarodik, főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér stb.) köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni

– olvasható a jogszabály 29. paragrafusában.

Az elkapkodott manőver után a vétkes autós meg sem állt, pedig az általa lehagyni kívánt autók közül a Toyota Prius a szalagkorlátnak ütközött, amiről visszapattanva a külső sávban haladó Nissan Almerát is eltalálta.

Az M0-son már nem először adta fel a leckét a sávváltás: egy korábbi esetnél arra nem volt felkészülve a sofőr, hogy a másik sávban lassabban csoroghat a forgalom, így annak is baleset lett a vége: