A biharkeresztesi rendőrök a 42-es számú főúton lettek figyelmesek egy igencsak meglepő, de legfőképp balesetveszélyes járműszerelvényre. Az utánfutónak teljesen hiányzott az egyik gumiabroncsa, felnin csúszva közlekedett.
A rendőrök kérdőre vonták a román állampolgárságú sofőrt. Elmondása szerint defektet kapott, majd leszakadt az abroncs. A 60 éves férfi azonban a rendőrök legnagyobb megdöbbenésére nem értette, mi ezzel a probléma. Szerinte ugyanis rendben volt, hogy így közlekedett.
A további ellenőrzés során az utánfutó tartogatott még meglepetéseket, kiderült például, hogy a tengelye is sérült volt. A felelőtlen járművezető úgy gondolta, jó ötlet, ha azt néhány deszkával és dróttal felfogatja, hogy ne tudjon elmozdulni. A rendőrök nem értettek egyet vele a javítás sikerességét illetően.
A rendőrök a férfival szemben 90 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki, az utánfutó forgalmi engedélyét a helyszínen bevonták.
Ezekkel az utánfutókkal mindig történik valami:

