A világszerte ismert, szupersportautókat készítő exkluzív márkák egyre nagyobb tömegben adnak el autókat. Míg a nyolcvanas években csak pár száz Lamborghini Countach készült évente, addig az Aventadorból például évente ezer feletti darabszámban termeltek az olaszok.

Orosz cápa Angliából

Így a milliárdosok között mondhatni tucatautónak számít, ezért aki igazi, bennfentes autórajongónak akar tűnni egy találkozón, az lecsap olyan ritkaságokra, mint a Ginetta Akula. Ez a kétüléses, V8-as motorral szerelt, Batmobil-stílusú kupé ugyanis csak húszdarabos kis szériában készül, ára pedig 154 millió forint. 

 

Bár a márkanév olaszos hangzású, a gyártó maga angol, a típusnév pedig orosz, az Akula cápát jelent, és az autót elnézve érthető, miért kapta ezt a nevet. Agresszív, éles vonalakból épül fel a karosszéria, amit 2019-ben a Genfi Autószalonon láthatott először a nagyközönség. 

 

Őszinte zúzásra készült célszerszám 154 millióért 1

Az extrém modell alapjait a műhely valódi versenyautója, a hosszú távú futamokra készült G61-LT-P1 LMP1-es adta. A Ginetta tulajdonosa, dr. Lawrance Tomlinson célja egy olyan célszerszám összeállítása volt, amivel a gyártó központjától, Leedsből kényelmesen el lehet kocsikázni a Nürburgringre.

Ezért kapott az autó a kategóriában páratlan 473 literes hátsó csomagteret, valamint 100 literes üzemanyagtartályt. Így egész kényelmesen le lehet tudni a majd 2000 kilométeres körtúrát, a gyártó szerint egy tankkal nagyjából 400-450 kilométert megtéve. 

Igazi versenytechnika

Motorja 6,4 literes V8-as, amit egy alumíniumtömbből alakítottak ki, a teljesítménye 600 lóerő, amihez 670 Nm csúcsnyomaték tartozik 5100-as fordulaton. Sebességváltója klasszikus, hatsebességes, manuális darab, de beépítenek 7 sebességes, dupla kuplungos egyéget is, ha a vevő azt kéri.

A 0-100 km/órás sprintet 2,9 másodperc alatt teljesíti a karbonvázas és -karosszériás kupé, a csúcssebesség meghaladja a 290 km/órát. 

Őszinte zúzásra készült célszerszám 154 millióért 2

A motor mindössze 175 kilogrammot nyom, és teljes egészében az első tengely mögött található. A súlyelosztás volt a lényeg, és a tökéletes 50:50-es tengelyenkénti arányt csak így, az orrközépmotoros kialakítással lehetett elérni.

A kettős keresztlengőkaros futóműbe állítható lengéscsillapítók és stabilizátorok kerültek, a 20 colos felnikre Pirelli P Zero abroncsokat szerelnek 265/35 és 305/35 méretben.

Helyi adókkal együtt 330 ezer font a vételár, vagyis nagyjából 154 millió forint, ennyit kell fizetni az 1,2 tonnás, karbonvázas brutális pályagépért, aminek legfontosabb extrája a sofőrre szabott versenyülés.

Őszinte zúzásra készült célszerszám 154 millióért 3

Akárcsak az igazi versenyzők, a Ginetta Akula tulajdonosa is a saját testére szabott, megfelelően párnázott ülést kap, ami fixen rögzített, az autóban a pedálsor és a kormányoszlop távolsága állítható. 

Pályanapokon jól jön még a hatpontos biztonsági öv és a Ginetta által készített versenyoverall, ami a Race pack extra opcióval érhető el.