Igen komoly, már-már tudományos képsorozat készült arról, hogyan is kell a megfelelő pózban hancúrozni egy átlagos méretekkel megáldott autóban. Nagyon fontos, hogy ezeket ne menet közben alkalmazzátok, akkor se, ha egy Teslában ültök „autopilot” módban.

Klasszikus, minden autós filmben látni lehetett hasonlót a 90-es években

Itt azért nem árt, ha az első üléseket teljesen előrehúzzátok, és a támlákat is előredöntitek, amennyire csak lehet

Ez pedig maga a nagybetűs szabadság, és szintén örök klasszikus. A motorháztető egyébként legalább 3-5 különböző pózra alkalmas.

Újra hangsúlyozzuk: NE VEZETÉS KÖZBEN!

Az egyik legizgalmasabb, hiszen ilyet máshol nem igazán alkalmaz az ember, viszont nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy véletlenül megsérüljön a férfiszerszám, ha valami gikszer történik a nagy lendületben
A fotók egy korábbi tévéműsor apropójából készültek el néhány éve, de ma is aktuálisak, sőt, remélhetőleg soha nem fog kimenni a divatból ez a szokás.
Trabantban próbáltad már? Ehhez is van néhány tippünk – szigorúan felnőtteknek!