Sokan felkapták a fejüket arra, amikor egy kínai Porsche-kereskedés oldalán meghirdették a legújabb Panamerát. A négyajtós luxusferdehátút ugyanis 124 ezer jüanért hirdették meg, holott a tényleges listaára 998 ezer jüan – a nyolcszoros különbség forintban kifejezve azt jelenti, hogy 52,5 millió helyett körülbelül 6,5 millió forintért kínálták a modellt.
Jól mutatja a hiba súlyosságát, hogy a magyar piacon ekkora összegért újonnan már Suzuki SX-4 S-Crosst sem lehet kapni, annak az ára ugyanis 7,5 millióról indul – igaz, a képet torzítja, hogy Magyarországon 104 ezer euróért, vagyis körülbelül 40 millióért is kapni Panamerát.
Több százan szúrták ki a rendkívüli, nyilvánvalóan félreértésből eredő akciót, akik ki is fizették a 911 jüanos, átszámítva közel 50 ezer forintos foglalót. A Bloomberg cikke szerint a Porsche megerősítette, hogy a jincsuani kereskedés valóban „súlyos hibát vétett a kiskereskedelmi ár feltüntetésekor”.
A gyártó azt is megerősítette a hírportálnak, hogy a márkakereskedés azonnal eltávolította a téves információkat. Van, aki viszont jól járt: az első vásárlóval, aki kifizette a foglalási díjat, „elfogadható vételárról” állapodtak meg. Hogy végül mennyiért ütötték nyélbe az üzletet, azt nem árulták el.
A Porsche szóvivője elmondta, a többi foglalóval ugyancsak felvették a kapcsolatot, akiktől elnézést kértek, továbbá ígéretet tettek nekik arra, hogy a cég 48 órán belül visszautalja a foglaló összegét.