Annak idején a sport- és szuperautók érinthetetlennek számítottak, és hagyták inkább egy garázsban porosodni, de az utóbbi években ez a trend nagyot fordult, és a nagyobb teljesítmény reményében előszeretettel elkezdték piszkálgatni az autókat. Ez az Audi R8-as viszont egy V10-es gyári Lamborghini-motorral bizonyított.

A kihívásra az Iroz Motorsport készítette fel az ingolstadti gyártó kupéját, ami Terence Cox-szal a volánnál 8 másodperc alatti időt ért el a négyedmérföldes (kb. 402 méteres) gyorsulási távon. A Las Vegas-i csapat számos Audit is tuningolt már több mint 1000 lóerősre, de jelen esetben nem derült ki, mi volt a siker titka, csak annyit, hogy a közkedvelt AMS turbókészletet is bevetették.

A legutóbbi, elképesztő eredményekről közösségi oldalukon számoltak be: 0,467 másodperces reakcióidő mellett az első 100 méter 3,446 szekundum, ennek a kétszerese pedig 5,193 másodperc volt meg. A bűvös negyed mérföld után 7,96 másodpercnél állították meg a stoppert, miközben az Audi tempója már a 285 km/órát is meghaladta. És úgy tűnik, ez még csak a kezdet…