Különleges története van ennek az 1967-es Ford GT40-nek, pedig több társával ellentétben még csak lehetőséget sem kapott a bizonyításra a legendás Le Mans-i 24 óráson a szabályváltozások eredményeként. Betiltották az 1968-as verseny előtt az 5,0 literesnél nagyobb motorral, és mivel egy 7,0 literes, V8-as szív dobog benne, végül teljesen más feladat jutott neki.

A Ford a Kar Kraftot bízta meg, hogy alakítsák át úgy, hogy alkalmas legyen Can-Am prototípusnak. Ennek eleget is tettek, ahogy a korabeli képeken látható, hiszen a változtatások miatt a pilótafülke szűkebb és nyitottabb lett, míg hátul egy rendkívül furcsa, állítható hátsó szárny ékeskedett. Tervrajza még a Car and Driver címlapjára is felkerült 1967 novemberében.

Az autó, amitől még Mario Andretti is frászt kapott 1

A képre kattintva galéria nyílik!

Ezt a példányt a Bonhams aukciósház oldalán hirdették meg, a leírásból pedig kiderül, hogy még Mario Andretti is kipróbálta, sőt meg is ijedt az erejétől. Márpedig ez nagy szó egy Forma-1-es világbajnok, négyszeres IndyCar-bajnok és Indy 500-győztes legenda esetében.

Miután a Ford megvált GT40-esétől, egy testvérpárhoz került, akik szerelőként dolgoztak a Shelbynél, egészen 2012-ig volt náluk. Utána egy connecticuti bagázs vásárolta meg, mely visszaállította eredeti fényébe és állapotába. A Can-Am prototípus karosszériáját sem dobták a szemétbe, azzal együtt kerül kalapács alá.

Az autó, amitől még Mario Andretti is frászt kapott 2

Eredeti, 485 lóerős motorjának és sebességváltójának újraépítését követően, 2018-től több klasszikus autóknak rendezett versenyen is részt vett. Annak ellenére, hogy komoly futamon nem igazán indult, nullákból nem lesz hiány, ami az összeget illeti: a várakozások szerint 3-3,5 millió dollárért, magyarán akár 1 milliárd forintért is elkelhet.