Habár jelenleg a McLaren F1 a legklasszikusabb modell a wokingiak kínálatában, jó esély van rá, hogy a következő ikonikussá váló szuper a 720S legyen. 2017-ben váltotta le elődjét, a 650S-t, a mai napig gyártják, Frank Stephenson és Robert Melville tervei alapján. Azóta már több változata is lett: a Velocity, a Spider, valamint az erősebb 765LT.

Még a gyártás első évéből származik az a 720S, amit mostanáig a McLaren Automotive vezérigazgatója, Mike Flewitt használt, most pedig megválik tőle – vette észre a CarBuzz. Első ránézésre megállapítható, hogy jó ízlése van, ugyanis az általa választott párizsi kék irtózatosan jól áll a kétajtós szuperautónak, ahogyan a tízküllős, szürke antracit árnyalattal borított felnik is remek választás.

Megválik méregdrága szuperautójától a McLaren vezére 1

A képre kattintva galéria nyílik!

Megkapta a McLaren Special Operations karboncsomagját is, ami azt jelenti, hogy többek között a diffúzor, a két lökhárító, a visszapillantó tükrök, a tető, valamint a motorháztető is szénszálas műanyagból készül. Annak idején szénszálas versenyülésekkel rendelték meg a McLarent, de vélhetően kényelmi okokból ezeket Flewitt később lecseréltette – memóriás, elektromos ülésekre. Ugyanakkor a kormánynál, a küszöblemezeknél és a szellőzőnyílásoknál megmaradt a karbon.

Menet közben a Bowers & Wilkins 12 hangszórós audiorendszerét lehet bömböltetni, de térbeli kamerával, nyomkövető rendszerrel, valamint orremelővel is rendelkezik. A hirdetés nem tér ki arra, hogy pontosan milyen specifikációjú motort szereltek bele, de szerencsére a 720S esetében nem alakult ki kavalkád a különböző változatok között. Valamennyi esetben a 4,0 literes, ikerturbós, V8-as motor adja az alapot, ami amúgy 710 lóerős teljesítményt ad le, míg a 765LT-nél már 755 lóerőre képes.

Megválik méregdrága szuperautójától a McLaren vezére 2

2022 júliusáig gyári garanciás, de eddig alig több mint 17 kilométert tettek meg vele. Újonnan 306 ezer fontért juthatnánk hozzá egy 720S-hez, ami forintban kifejezve 127 milliót takar, ehhez képest a 165 ezer fontos vételár kedvezőbbnek hangzik, de 68 millió forint sem az a nagyságrend, amit bárki előránt farzsebből – pláne úgy, hogy még ki is kell menni érte az Egyesült Királyságba.