Az 1990-ben bemutatott Renault Clio a rendkívül népszerű Renault 5 helyébe lépett. Az elvárások magasak voltak tehát, de a kicsi kocsi több mint megfelelt ezeknek: három évtizedes pályafutása alatt kétszer nyerte el az Év Európai Autója címet (1991 és 2006), és a mai napig 15 millió példányban talált gazdára belőle.

Clio I

Jé, egy Renault, aminek neve van és nem száma – mára megszoktuk ezt a rendszert, de amikor a Clio megjelent, furcsa volt a francia márka ismerői számára. Ez azonban nem akadályozta meg az első generációt abban, hogy pályafutása minden egyes évében növelni tudja eladásait.

Clio II

30 éves a Renault Clio 2 

A második generációt már nem a Renault 5-öshöz hasonlították, de az 1998-ban színre lépő modell megfelelt az első széria ismeretében támasztott elvárásoknak. A feszes vonalakat ívekből építkező karosszéria váltotta, a belső tér tágasabb lett, az ülések nagyobbak, a felfüggesztés komfortosabb. Műanyag kerékdobok segítettek alacsonyan tartani a tömegét. A modell olyan újdonságokat hozott a városi kisautók piacára, mint az ABS vagy az oldallégzsák, de kormányról vezérelhető rádió is akadt.

30 éves a Renault Clio 3

2000-ben csupa 16 szelepes benzinmotorral, új dízellel, digitális klímaberendezéssel, xenon fényszórókkal és navigációs rendszerrel köszöntötte az új évezredet, de a szívünknek legkedvesebb újdonság a 285 lóerős középmotorral szerelt, hátsókerék-hajtású Clio V6 Renault Sport volt.

Clio III

30 éves a Renault Clio 4

2005-től tágasabb, minőségibb, jobban felszerelt belső térrel, modern technológiákkal (kulcs nélküli nyitás és indítás), tempomattal és persze immár 200 lóerős Renault Sport verzióval folytatódott a saga. Az EuroNCAP töréstesztjén a Clio volt az első ötcsillagos kisautó. Szintén a Clio volt az első autó, amely kétszer tudott nyerni az Év Európai Autója-választáson. A harmadik generációs Clio minden korábbinál alkalmasabb volt családi használatra, köszönhetően az új kombi  verziónak.

Clio IV

30 éves a Renault Clio 5

A 2012-es negyedik kiadás formavilágát a DeZir tanulmányautó ihlette. További űrtechnológiák (érintőképernyős multimédia, parkolórobot, teljes LED-es fényszórók), többféle turbós motor, valamint az első automata váltós Clio R.S. modell teszik emlékezetessé a szériát.

Clio V

30 éves a Renault Clio 6

Így jutottunk el 2019-be, a minden korábbinál tágasabb (391 literes csomagtartó!), igényesebb és jobban felszerelt ötödik szériához, amely  digitális műszerfallal és hibrid hajtáslánccal vezeti át a modellszériát a zoomerek világába.