A rendőrségre szombaton 10:37-kor érkezett a bejelentés, hogy egy száguldozó sofőr ütközött, majd elhajtott az oregoni North Bend városának külterületén. Az áldozat elmondása szerint a lámpánál állt, amikor a Dodge Ram 1500-as hátulról nekiütközött, majd egy másik járművet akart kitolni a kereszteződésbe, ezt követően pedig elhajtott.

Az oregoni rendőrök felvették a kapcsolatot a Coos Bay-i kollégáikkal, akik megerősítették, hogy a Ram a 101-en halad északra és több autónak nekiütközött. A lopott autóval 64 km távolságon belül összesen 26 autót tört össze.

A 47 éves kaliforniai Kevin Simpson többek között gondatlan veszélyeztetés vádjával áll majd bíróság elé. A tolvaj neve egyébként nem ismeretlen a rendőrség előtt, korábban rablások miatt tartóztatták le.