Az orosz utakon néha farkastörvények uralkodnak, és jelen esetben a népes motoros banda tagjai a farkasok. Ők diktálnak, és a videón épp úgy döntöttek, hogy nekik nem számít a dugó, kikerülik a sort, akinek pedig ez nem tetszik, majd úgyis félreáll. 

Így is lett, a mezei autósok a padkán várták meg, míg elvonul a népes társaság.

Egy olvasói levél nyomán felmerült, hogy ez a manőver abszolút szabályos, hiszen a motorosok elhaladhatnak az álló kocsisor mellett. Mivel nem ismerjük pontosan az orosz szabályozást ezért a hazai előrírásra támaszkodunk. Azt kell először tudnunk, hogy esetünkben kikerülés, vagy előzés történt.

A KRESZ alapján a két manőver:

„Előzés: járművel az úttesten azonos irányban haladó jármű melletti elhaladás.”

„Kikerülés: Az úttest menetirány szerinti jobb oldalán álló jármű vagy ott levő egyéb akadály melletti elhaladás…”

Az álló sort kikerülhették volna a motorosok, akár jobbról is, ha van elég hely, és nem érintik a záróvonalat. Ez a sor viszont halad, és a motorosok bőven a másik sávban tartózkodnak, tehát egy átlagos előzésről beszélhetünk, aminek első számú szabálya, hogy a végrehajtása során nem szabad zavarni a szembejövő forgalmat.

“1) Elõzni abban az esetben szabad, ha

a) az elõzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az elõzni kívánó és a megelõzendõ jármû sebessége közötti különbségre – az elõzés a szembejövõ forgalmat nem zavarja.”

 

Forrás: Youtube
Kapcsolódó címkék: motoros orosz