A floridai Miamiban található DDR Motorsportot még 2001-ben alapította Diego Grullon, a vállalat első modellje az SP4 volt. Később több modellel is előállt, amikben az volt a közös, hogy egy térvázas alapra kerültek kompozit elemek, így az autó súlya úgy 1,3 tonna alatt megállt.

Ez itt a GT8-as, aminek legtöbb eleme a C5-ös Corvette-ből származik. Itt látható az összehegesztett csövekből álló váz és az acéllemezből készülő padló. Erre jön majd az üvegszálas karosszéria.

Az autót az ügyfelek otthon is befejezhetik, akkor csomagban megkapják a karosszéria paneleket, a szélvédőt, az üzemanyag tankot, a hűtőt, a műszerfalat, valamint a középkonzolt. Minden mást a vevőnek kell beszereznie az autóhoz.

Tehát a motort, a sebességváltót, a futómű elemeit, a kormányt, az üléseket és a biztonsági öveket, valamint a kábelköteget is. Ezen kívül még egy hosszú bevásárlólistát kap hozzá a vevő. A koronavírusos időkben biztos ezt az utat választanánk, elvégre egy igazi autó építésével mégis jól telik az otthon töltött idő.

Ilyen a sportautó, ami a garázsban készült 2

Az autóban lévő motor tehát egy C5-ös Corvette 5,7 literes V8-asa 345 lóerővel és 475 Nm nyomatékkal. Hozzá a 986-os Porsche Boxster S-ből származó Getrag hatfokozatú kézi sebességváltó csatlakozik. Az ECU a PSI Performance-tól érkezett, a fékek pedig a Wildwood-tól.

2019 szeptemberében fejezték be az autót, ami kívülről egyszerre emlékeztet Pagani Zondára és McLaren F1-re, azóta kevesebb mint 2000 kilométert tettek bele. Most aukción árulják.

Ilyen a sportautó, ami a garázsban készült 3

Forrás: carbuzz.com