Ha sokadlagos szempont a pénz, akkor ezért az autóért még most is megérné kiutazni Svájcba. Mert egy igen jó kondícióban lévő legendával gurulhatnánk haza, ami inkább a letűnt kort idéző hangulata, mintsem velőtrázó teljesítménye okán lehet vágyott tárgy. 

1988-as gyártású, de a leírás szerint már a 215 lóerős motorral szerelt, amiben van némi ellentmondás, mivel ezt az erősebb AK05 kódjelű utolsó szériát 1989 áprilisától 1990 decemberéig gyártották. Bár az is igaz, hogy a teljesítménynövelést a Bosch motorvezérlő tökéletesítésével érték el a németek, tehát ez a téma elég mélyre visz, aki meg akarja venni a gépet, majd rákérdez. 

Mindenesetre az látszik, hogy az EVO2-3 optikai kiegészítőivel, BBS RS felnikkel, Supersprint kipufogórendszerrel felvértezett autó elég jól mutat képeken így 145 ezer kilométer után is. Természetesen a 30 milliós árban benne van az összes eredeti, gyári alkatrész is, az előélet visszakövethető, már csak az a kérdés, mennyit enged a tulaj a feléből, mert ez így elég húzós. 

Húzós, mivel a 30 millió forintos ársávban a mobile.de ajánlatai alapján már valódi EVO2-esek, Cecotto limitált szériájú darabok várnak vevőre, jóval alacsonyabb futással. Itthon egyetlen eladó BMW E30 M3 akad, azt körülbelül fél áron 14,9 millióért vihetjük haza.

30 milliót kérnek ezért a jó ízléssel átfésült BMW E30 M3-asért 130 milliót kérnek ezért a jó ízléssel átfésült BMW E30 M3-asért 230 milliót kérnek ezért a jó ízléssel átfésült BMW E30 M3-asért 330 milliót kérnek ezért a jó ízléssel átfésült BMW E30 M3-asért 430 milliót kérnek ezért a jó ízléssel átfésült BMW E30 M3-asért 530 milliót kérnek ezért a jó ízléssel átfésült BMW E30 M3-asért 6