Francia mérnökök 2,5 éves munkájának eredménye a ProovStation. Az automosóra hasonlító rendszer a gyártó szerint képes meghatározni egy autó külső hibáit, a különböző horpadásoktól kezdve a lepadkázott felnin át a gumik kopottsági szintjéig.

Ez a gép pillanatok alatt kideríti az autód összes hibáját 1

Mindehhez egy hatalmas autószkenneren kell keresztülgurulni, és a 25 kamerával felszerelt keret 3 másodperc alatt elkészíti a jármű háromdimenziós képét. Ehhez 600 fényképet készít el, és a mesterséges intelligencia azonnal megállapítja a hibákat. A vizsgálat eredménye mellé az autótulajdonos az esetleges javítási költségeket is megkaphatja, ugyanis a ProovStation még ezt is azonnal kiszámolja.

Az adatokat a rendszer el is menti, így a rendszám, illetve az alvázszám alapján az összes, a szkenneren egyszer már átment autó történetét vissza lehet követni. A fejlesztők szerint a ProovStation 99 százalékos pontossággal működik, és a hagyományos felmérésekhez képest sokkal gyorsabb, ráadásul csak feleannyiba kerül. Persze a gépi vizsgálat nem terjed ki a belső térre, így például a motorháztető alá sem lát be.

A készítők már le is szerződtek a BCA Grouppal, Európa egyik legnagyobb használtautó-kereskedő cégével. A megrendelők első körben 40 ilyen szkennerrel vizsgálják majd az autókat Európa 13 országában.

Forrás: ProovStation
Kapcsolódó címkék: hiba Proovstation