Sokkoló, szívszorító, de a balesetekről nem lehet másként beszélni, különösen akkor, ha a megelőzés a cél. Pintér szerint a baleset-megelőzés az a szakma, ahol nehezen mérhető a produktum – írja a SZON.

Ha ezeknek az előadásoknak az a hozadéka, hogy egy embert meg tudunk menteni azzal, hogy innentől nem csupán magára, hanem a környezetére is odafigyel a közlekedés közben, akkor már elértük a célunkat – mondta Pintér József.

Néha csak az odafigyelésen és az előzékenységen múlik közlekedés közben, hogy balesetmentesen jussunk el az utunk végcéljához.

Huszonöt éve dolgozom rendőrként, tizenkilenc éve vagyok baleseti helyszínelő, hetvennégy embert láttam, akik balesetben vesztették életüket, tizenhatan az ismeretségi körömből kerültek ki, sajnos ismerem a balesetek árnyoldalát. Nem fogom most sem megmondani a tutit, csak azt szeretném elérni, hogy lehetőség szerint azok, akik itt vannak, a jövőben sikeresen kerüljék el a baleseteket. A mi munkánk ott kezdődik, ahol a médiáé véget ér. Mi vagyunk azok, akik a helyszínen rajzolnak, akik összehúzzák a fekete zsákot, akik hajnali háromkor becsöngetnek a rossz hírrel a szülők ajtaján.

Egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy ezek a szituációk ne forduljanak elő:

Biztonsági öv

A biztonsági öv elsősorban nem azért van, hogy a rendőrök ne büntessenek meg, hanem azért, hogy megmentsék az életed, megóvjanak egy nagyobb sérüléstől. Ellenőrzéskor szokták azt érvként felhozni az autósok, az én életemmel azt csinálok, amit akarok. A közlekedés azonban gyakran nem magányos műfaj. Ha mások is vannak az autónkban, akkor értük is felelősek vagyunk. Sokan bele sem gondolnak abba, hogy ha adott esetben egy 30 kilós gyerek hátul nincs bekötve, egy 50 kilométer per órás sebességnél bekövetkezett ütközéskor ez a gyerek kéttonnányi erővel csapódhat akár az első szélvédőbe. Sok olyan balesetnél voltam helyszínelni, ahol az autókban ugyanolyan kár keletkezett, az utastér alig sérült, de az egyikben pár karcolással megúszta a sofőr, a másikban pedig életét vesztette egy ember csupán azért, mert előbbi be volt kötve.

Ökölpróba

Az is sokat számíthat egy baleset elkerülésekor vagy a sérülések minimalizálásánál, ha az ülések megfelelően vannak beállítva.

Akik itt vannak, még zömmel a jogosítványuk megszerzése előtt állnak. Nekik is mondom, és mindazoknak, akik esetleg erre eddig nem figyeltek oda, kulcsfontosságú lehet az ülések, különösen a vezetőülés megfelelő beállítása.

A legfontosabb az ökölpróba: olyan magasan legyen az ülés, hogy ha a fejünkre rakjuk az öklünket, az elférjen a fejtetőnk és a tetőlemez között. Arra is ügyeljünk, hogy a kormányfogásnál a karunk legalább 30 fokos szöget zárjon be, és a kuplung- és a fékpedál elérésekor ne kelljen teljesen kinyújtanunk a lábunkat.

A megfelelő sebesség kiválasztása is életmentő lehet.

A lóerő nem kérdez, hanem büntet, ha nem jól bánunk vele. A motor gyakran csábít száguldásra, de gondoljunk bele, 180-as tempónál egy másodperc alatt 50 métert teszünk meg. Egy veszélyes szituáció észlelésekor egy másodperc is eltelhet, amíg reagálni tudunk, és még két tizedmásodperc, amíg a fék megnyomása után a rendszer fékezni kezd. Nagyon fontos 1,2 másodperc ez, életek múlhatnak rajta.

A gyalogosok felelőssége

Azt szoktam mondani a gyalogosoknak, ha el tudod olvasni az érkező jármű rendszámát, akkor az már közel van. Ha azt is látod, férfi vagy nő vezet, akkor már nagyon közel van. Ha nem tudod a vezetővel felvenni a szemkontaktust, semmiképpen ne lépj ilyenkor a jármű elé. Ha sötét van és nincs járda, de gyalogolni kényszerülsz, csak az út bal oldalán, a forgalommal szemben tedd, lehetőleg az útpadkán.

Ma már szinte minden boltban lehet kapni fényvisszaverő szalagokat pár száz forintért, amelyek amellett, hogy kis helyen is elférnek, használatkor láthatóvá tesznek a gépjárműveket vezetők számára is.

Forrás: Szon.hu
Kapcsolódó címkék: baleset helyszínelés rendőr