Lancia Delta S4 – Az autósport legveszedelmesebb éveiben született, amikor a lóerők már bőven a kezelhetetlen tartományba értek, de a váltót még mindig H-kulisszában kellett rángatni, és elég volt egy apró tévedés a halálos hibához. 

Egy ma már elképzelhetetlen B-csoportos raliautó a nyolcvanas évek közepéről. Elődjét, a Lancia 037-est leváltva ez a típus már az utolsó csavarig a B-csoport szabályaihoz idomulva készült.

Összkerékhajtású, középmotoros építésmódja megfelelt a kor legmodernebb megoldásainak. Az 1,8 literes Lancia motor pedig kompresszor-turbó kettőssel duplán töltve igazi mesterműként produkált 480 lóerőt papíron, de regélnek elszállt olasz szerelők által felhúzott 800-1000 lóerős kivitelekről is. Annyi biztos, hogy a 0-100-at ez a típus 2,3 másodperc alatt futotta, és már első, bemutatkozó futamán kettős győzelmet aratott. Henri Toivonen ért célba elsőként Markku Alén előtt 1985-ben az RAC ralin.

Sajnos a zseniális típus történetéhez tragédia is tartozik, maga a B-csoport betiltása részben ennek az autónak köszönhető. 1986-ban a Korzika-ralin halálos baleset történt. Toivonen és navigátora, Sergio Cresto a verseny második napján, a 18. gyorsasági szakaszon érthetetlen módon elvétett egy szűk balos hajtűkanyart és szakadékba zuhant.

A vezetőülés alatt elhelyezett alumínium üzemanyagtartály a borulás következtében megrepedt, majd felrobbant. Toivonennek és Crestónak nem volt ideje kimászni a kocsiból, bennégtek. Ezt követően a FISA (az autósportot felügyelő független szervezet) betiltotta a B csoportos autók fejlesztését és megtiltotta azok használatát az 1987-es évadtól kezdődően.

Forrás: Youtube
Kapcsolódó címkék: Delta Lancia S4